Merkel a zsebüket tömő bankárokat illette kritikával


-A A+

A populizmus elterjedését a felelőtlen bankárok is okozták – nyilatkozta Angela Merkel.

A német kancellár a Global Solutions csúcstalálkozón beszélt, Berlinben. Mint mondta, a felelőtlen bankárok, akik a 2008-as hitelválság után dollármilliókkal gazdagodtak, miközben milliónyi munkahely szűnt meg miattuk, szintén felelősek a populizmus terjedéséért.

Merkel a jelenlegi politikusokat szintén kritizálta, akik a nemzetközi együttműködések ellen dolgoznak. A kétpólusú világ olyan tanulság, mondta, amelyet az elmúlt évszázad két szörnyű világháborújából vontunk le. A világ problémáit szerinte a legerősebb országok sem tudják megoldani egyedül.

„A globalizáció előnyeinek kihasználása, ugyanakkor kockázatainak csökkentése olyasvalami, amit együtt tudunk a legkönnyebben elérni. Ehelyett viszont azt látjuk, hogy kétségbe vonják az együttműködést, meggyengítik a nemzetközi intézményeket, a már megtalált megoldásokat sutba dobják, és önző módszerekkel próbálkoznak. Ez aggasztó” – fogalmazott az Euronews beszámolója szerint.








EZT OLVASTA MÁR?

X