A KMKSZ bekamerázza a vereckei emlékművet


-A A+

Az ukrán nyelvtörvény következetes végrehajtását és teljes körű alkalmazását szorgalmazza az illetékes állami szerveknél a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) - döntött a magyar szervezet választmánya szombaton Ungváron megtartott ülésén.

Elnöki beszámolójában Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy Kárpátalján a nyelvtörvényt a gyakorlatban nem hajtják végre. Ezért a kijevi kormányzatnak ki kell dolgoznia és el kell fogadnia a jogszabály végrehajtási mechanizmusát - tette hozzá.

Tekintettel a kérdés rendkívüli fontosságára, a KMKSZ-nek lépnie kell a jogszabály végrehajtását illetően, hiszen a nyelvtörvény - fogalmazott Kovács Miklós - nagyon sok olyan fogódzót tartalmaz, különösen az anyanyelvű oktatás terén, amely elősegítheti a kárpátaljai magyarság nemzetiségi jogainak érvényesítését. Figyelmeztetett arra, hogy ha az ukrajnai magyarok megengedik, hogy esetükben az állam ne alkalmazza a nyelvtörvényt, akkor ez más jogszabályok esetében is meg fog ismétlődni. Ebből adódóan határozottabb fellépésre van szükség a nyelvtörvény érvényesítésének érdekében a kárpátaljai magyarság részéről, beleértve az érdekvédelmi szervezeteket, intézményeket, települési önkormányzatokat és magánszemélyeket egyaránt - mondta.

A KMKSZ választmánya határozatot fogadott el, amelyben kimondta, hogy az ukrán kormánytól kéri a nyelvtörvény végrehajtási utasításainak elfogadását és a végrehajtáshoz szükséges eszközök biztosítását, mivel a jogszabályt a gyakorlatban nem érvényesítik. Egyben felszólította a kárpátaljai magyar intézményeket, mindenekelőtt az iskolákat és szülői közösségeket, hogy lépjenek fel kezdeményezőként a hatóságoknál a nyelvtörvényben rejlő lehetőségek biztosítása érdekében.verecke

A tanácskozáson Kovács Miklós bejelentette, hogy heteken belül bekamerázzák a vereckei honfoglalási emlékművet, amelyet az utóbbi években rendszeresen megrongáltak. Az emlékjelet bárki élőben láthatja majd az interneten - mondta, hozzátéve, hogy mozgásérzékelőket is felszerelnek az emlékmű védelmének érdekében. Az emlékművédelmi projektet a magyar szervezet anyaországi támogatással valósítja meg - emelte ki a KMKSZ-elnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X