Kitört Guetamala legveszélyesebb vulkánja


-A A+

Kitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guetamalában vasárnap, legalább hét ember meghalt, köztük három gyerek, mintegy háromszázan megsérültek és többen eltűntek - írja az MTI.

A nagy erővel kitörő tűzhányó sűrű fekete füstöt lövellt mintegy 6-10 kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környékbeli területeket. Beszámolók szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott.

A közép-amerikai ország katasztrófavédelme korábban azt közölte, hogy az ország déli részén fekvő vulkánból a feltörő láva beáramlott El Rodeo településére. Később azonban már arról tájékoztattak, hogy el rodeót elnyelte a láva.

A vulkánhoz közeli településekről nagyjából 3100 embert evakuáltak, és helyeztek el átmeneti szállásokon. A neten terjedő képek és videofelvételek tanúsága szerint a vulkánhoz közeli településeket teljesen belepte a hamu.

Consuelo Hernandez, egy szemtanú azt mondta a Diario de Centroamerica nevű hírlap internetes felületének, hogy sok embernek nem sikerült elmenekülnie, félő, hogy a láva elnyelte őket. A vulkánkitörés miatt Guatemalaváros La Aurora nemzetközi repülőterét lezárták.

A fővárostól mintegy 40 kilométerre délnyugatra fekvő, 3763 méter magas tűzhányó másodjára tört ki az idén, a vasárnapi volt az utóbbi idők legerőteljesebbje.








EZT OLVASTA MÁR?

X