Victor Ponta szerint az EU kettős mércével mér


-A A+

A román kormányfő támogatja egy jelenleginél erősebb mechanizmus létrehozását az európai alapértékek védelmében, ám elvárja, hogy ez az EU valamennyi tagállamára, így az Európai Unió alapító országaira is kiterjedjen.

Victor Ponta erről szombat este beszélt Budapesten, ahol az MSZP évértékelő nagygyűlésén vett részt. Szerinte az EU több kelet-európai tagállam valóban letért a demokrácia útjáról az elmúlt években, ám mivel a jogsértések jobboldali kormányokhoz fűződtek, a Nyugat nem vett róluk tudomást.ponta

„Úgy tűnik, hogy a jobboldali kormányoknak jogukban áll megsérteni az EU alapértékeit, és itt most az elmúlt évek Romániájára utalok. Úgy vélem, hogy ezek az alapértékek sokszor éppen az Európai Unió alapító tagállamaiban sérülnek” – állapította meg Ponta.

A miniszterelnök késznek mutatkozott kijavítani azokat a hibákat, amelyeket kormánya elkövetett. Emlékeztetett az Európai Bizottság elnökének tett tavaly nyári vállalásaira. A romániai politikai válság idején José Manuel Barroso 11 pontban foglalta össze a román kormány teendőit, amelyekre teljesítésére Victor Ponta kötelezettséget vállalt.

Ponta fenntartja, hogy a Demokrata Liberális Párt politikusai járatják le Romániát, és ebben élen jár Monica Macovei EP-képviselő. „Több rosszat hordanak össze országunkról mint bármelyi külföldi politikus” – tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X