Soha ennyien nem ellenezték a brexitet


-A A+

Egyre többen gondolják azt Nagy-Britanniában, hogy nem kellene kilépni az Európai Unióból, mert elveszítették bizalmukat abban, ahogyan Theresa May miniszterelnök tárgyal a feltételekről.

Már 47 százalék gondolja azt, hogy nem szabadna véghezvinni a brexitet, 40 százalék pedig továbbra is kitart a döntés mellett – írja a The Independent.

Csupán egyetlen hét alatt 3 százalékot ugrott az ellenzők aránya, mert a kabinet nem tud kiegyezni egy kilépési stratégián, és több figyelmeztetés is született arról, hogy a megegyezés nélküli brexit káoszt fog okozni. A brexit mellett kitartók aránya is 3 százalékot csökkent ezen a héten.

A YouGov felmérése szerint 62 százalék gondolja úgy, hogy a brexit-tárgyalásokat rosszul folytatja a kormány – csupán 23 százalék gondolja ennek az ellenkezőjét.

A 2016-ban a távozás mellett döntőknek már csak 81 százaléka gondolja azt, hogy helyesen döntött, 9 százalék kiefjezetten rossz döntésnek neveztek a két évvel ezelőtti határozatát. A munkáspárti szavazók 73, a liberális-demokraták 83 százaléka gondolja úgy, hogy hiba volt a brexit, a konzervatívok 69 százaléka helyesli ezt.

2016-ban a szavazók 51,9 százaléka, 17,4 millió ember döntött a brexit mellett, 4,81 százalék, 16,1 millió ember pedig ellene. A további részletekről a BBC oldalán lehet olvasni.







EZT OLVASTA MÁR?

X