Törökország: az elnököt gúnyoló rajz miatt zárnak el egy grafikust
Letartóztattak és bebörtönöztek Törökországban egy 69 éves karikaturistát, aki rajzaival kigúnyolta Recep Tayyip Erdoğan török elnököt.
Nuri Kurtcebét az északnyugat-törökországi Yalova város egyik bíróságának rendeletére vették őrizetbe hétfőn - jelentette a Dogan török hírügynökség.
A karikaturistát több mint egy év börtönbüntetésre ítélték 2017-ben egy 2015-ben közzétett sorozata miatt, amelynek központi alakja ugyancsak a török államfő volt. Kurtcebe különösen ismertnek számít Törökországban, karikatúráit számos újság szokta közölni.
A véleménynyilvánítás szabadságának védelmével foglalkozó szervezetek rendszeresen bírálják Törökországot amiatt, hogy az elmúlt években megsokszorozódott az őrizetbe vételek száma az államfő megsértése címén. Szintén megnőtt az újságírók és a sajtó munkatársai elleni eljárások száma, különösen a 2016. július 15-i puccskísérlet óta.
Áprilisban a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap karikaturistáját, Musa Kartot ítélték három év és kilenc hónap börtönbüntetésre terrorszervezet népszerűsítésének vádjával, amellyel több kollégáját is vádolják. Jelenleg feltételes szabadlábon van fellebbezése tárgyalásáig. "A kormány nyilvánvalóan nem tett le arról, hogy börtönbüntetés által semlegesítse a karikaturistákat" - mondta Musa Kart Kurtcebe letartóztatását követően.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni