Bukaresti Kilencek: a NATO nyugat-balkáni nyitott ajtós politikája kedvező


-A A+

A Bukaresti Kilencek (B9) államfőinek varsói csúcstalálkozóján nyilatkozatot fogadtak el, amely szerint a NATO-nak a déli és a keleti irányból érkező veszélyekre egyaránt szolidárisan kell reagálnia – közölte Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Varsóban, a találkozó alkalmával szervezett sajtóértekezleten.

A csúcs másik házigazdájával, Klaus Johannis államelnökkel közösen megtartott sajtóértekezleten Duda elmondta: a júliusi brüsszeli NATO-csúcson előterjesztik a Bukaresti Kilencek (a V4 országai, a három balti ország, Románia és Bulgária - B9) nyilatkozatát, amely szerint a NATO-nak minden fenyegetésre szolidárisan kell reagálnia, akár déli, akár keleti irányból érkezzen a veszély. Duda szerint a varsói találkozó résztvevőinek nyilatkozata a továbbra is megoldatlan ukrajnai fegyveres konfliktusról is említést tesz, valamint a közel-keleti helyzetről is.

A NATO keleti szárnyának államait tömörítő csoport egysége iránt érdeklődő újságírói kérdésre válaszolva Duda leszögezte: a B9 országainak álláspontja a „legfontosabb biztonsági témában egyezik, hasonló észrevételeik és ötleteik vannak”.  Úgy látta: a B9-ek közös álláspontja hozzájárul az észak-atlanti szövetség egységéhez, megkönnyíti a brüsszeli csúcsot megelőző vitát, valamint az ott folytatandó tárgyalásokat is.

A B9 első államfői találkozóját 2015 novemberében tartották meg Bukarestben, a NATO csapatainak a három balti országba, Lengyelországba és Romániába való telepítéséről döntő, 2016. júliusi varsói NATO-csúcstalálkozót megelőzően.

Klaus Johannis úgy vélekedett: a B9-ek együttműködése hasznosnak bizonyult, ez a NATO szolidaritását, a biztonság oszthatatlan voltát bizonyítja. Beszámolt róla, hogy a pénteki csúcstalálkozón a B9-ek főleg a NATO júliusi brüsszeli csúcstalálkozójának témáiról, a B9-ek sajátos hozzájárulásáról tanácskoztak, a biztonságról folytatott megbeszélést pedig az Európai Unió és a NATO közötti, egymást kiegészítő együttműködésre is kiterjesztették, amire Johannis szerint egyre nagyobb szükség van a jelenlegi fenyegetések dinamikája és változatossága közepette. Hozzátette: a B9-ek egyetértenek abban, hogy hozzá kell járulni a NATO-n kívüli térségek biztonságának erősítéséhez is, és támogatják a szövetség jelenlegi „Oroszország-politikájának” folytatását.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X