A Gulag áldozatainak adatait semmisítik meg Oroszországban?
Tudósok fedezték fel, hogy egy bizalmas tárcaközi emlékeztető a Gulag elítéltjeinek személyes adatainak megsemmisítésére szólított fel.
Elsőként egy kutató vette észre az emlékeztetőt május 10-én, ez a helyettes belügyminiszter szerint azonban hamis hír (a bizonyítékok itt láthatók). Az utasítás szerint azok adatait kell megsemmisíteni, akik 2014 februárjában már betöltötték a 80. életévüket. Erről a Kommersant című lap is tudósított június 8-án, miután a Gulag Történeti Múzeum vezetője figyelmeztetett a törekvésekre.
Azokról a regisztrációs kártyákról van szó, amelyek a szovjetuniós börtönrendszer által lettek kibocsátva mindenkiről, akit elzártak. A kártyákon a teljes nevük, születésük éve, származásuk, szakmájuk, elítélésük oka, büntetésük hossza és egyéb adatok szerepeltek. Ezen kívül egy másik adatlap is létezett, amelyet már az ötvenes évek közeén megsemmisítettek, ha nem is maradéktalanul.
A regisztrációs kártyákat azonban 1959-ben a belügyminisztérium épületébe szállították. Most ezek megsemmisítéséről van szó.
A hírt megíró Meduza figyelmeztet arra, hogy ez a lépés nemcsak a történészek munkáját lehetetlenítené el, hanem azon magánszemélyekét is, akik szeretnék felderíteni, hogy mi történt hozzátartozóikkal a sztálini érában.
Egyelőre két esetről tudni, hogy már meg is semmisítettek kártyákat, de ez nem jelenti azt, hogy országszerte hasonlóképpen jártak el. A Meduzának két régióból is azt nyilatkozták a belügyi minisztérum részéről, hogy nem hallottak az uatsításról és nem is semmisítenek meg adatokat.
- 38148 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38150 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38150 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38151 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38153 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38153 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni