Nyugat-Afrika egy részén hatmillió ember küzd éhínséggel


-A A+

Hatmillió ember küzd az éhínséggel a nyugat-afrikai Szahel-övezetben, mintegy 1,6 millió gyerek élete van veszélyben a súlyos alultápláltság miatt – jelentette ki kedden New Yorkban Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) igazgatója.

A világszervezet tisztviselője közleményében hangsúlyozta, hogy 2012 óta nem volt ennyire súlyos a helyzet, a legnehezebb időszak pedig csak most következik. A helyzet gyors romlása Burkina Fasóban, Csádban, Maliban, Mauritániában, Nigerben és Szenegálban azt mutatja, hogy sürgős segítségre van szükség. Az ENSZ azt tervezi, hogy reagál a hat országban kialakult válságra, bár csupán az igények 26 százalékának kielégítésére van fedezet.

Lowcock szerint még elkerülhető a legrosszabb. Elmondta, hogy a mostani helyzetet a tavalyi kevés csapadék váltotta ki, emiatt csökkentet a termés és a takarmány mennyisége, nőtt az elhullott állatok száma. Idén májusban az ENSZ három ügynöksége is figyelmeztetett az aszály következtében kialakuló konfliktusok hatására, a magas élelmiszerárakra. Mindezek a Szahel-övezetben élő emberek millióit kergetik éhínségbe, létbizonytalanságba, ha nem érkezik sürgős segítség.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint idén az utóbbi évek leggyengébb termése várható. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a térségben tevékenykedik az Iszlám Állam , valamint az al-Kaida , amely emberek ezreit kényszerítette lakhelyük elhagyására, iskolák bezárására, az alapvető szociális szolgáltatások beszüntetésére.

Az említett hat országban egy év alatt ötven százalékkal több lett az alultáplált ember. Minden hatodik ötévesnél fiatalabb gyerekeknek sürgős életmentő kezelésre van szüksége. A helyzet Burkina Fasóban, Csádban, Maliban és Mauritániában a legrosszabb.

Az ENSZ-tisztviselő elmondta, a világszervezet lépéseket tesz annak érdekében, hogy 3,6 millió emberhez eljussanak segélyeik, különösen a válságos területeken, ehhez azonban több támogatói pénzre lenne szükség








EZT OLVASTA MÁR?

X