Letartóztatták a szülőket 31 évvel kislányuk holttestének megtalálása után


-A A+

A francia rendőrség őrizetbe vette annak a kislánynak a szüleit, akinek megkínzott holttestét 31 évvel ezelőtt találták meg a Párizsból Toursba vezető autópálya mellett.

A rendőrséget a szülők fiának DNS-e vezette nyomra, akit egy erőszakos bűncselekmény miatt tartóztattak le 2016-ban. A tőle vett minták ugyanis megegyeztek az út mentén talált tetemével.

A gyermekholttestet 1987 nyarán egy árokban találták meg Blois város közelében, de a csonkítások, törött csontok és vasaló okozta égési sérülések miatt nem tudták azonosítani, ezért egy névtelen sírba temették. A rendőrség 65 ezer iskolát keresett fel, több ezer orvossal és ápolóval beszélt azért, hogy valaki azonosítsa a testet, sikertelenül. A megegyező DNS miatt viszont az ügyet 2017-ben újranyitották. 

A marokkói származású szülőket kedden vették őrizetbe, pénteken pedig gyilkosság miatt vádat emelnek ellenük.








EZT OLVASTA MÁR?

X