A falklandiak brit fennhatóság alatt maradnak


-A A+

Elsöprő, 99,8 százalékos többséggel úgy döntöttek a Falkland-szigeteken tartott népszavazáson, hogy a terület továbbra is Nagy-Britanniához tartozzon. A romániai idő szerint kedd hajnalban közölt eredményekből az is kiderül, hogy az argentin szárazföldtől 400 kilométerre fekvő szigetek (argentin nevükön Malvin-szigetek) 1672 választásra jogosultjának 92 százaléka részt vett a vasárnap és hétfőn rendezett voksoláson.falkland

Az összes leadott szavazatból mindössze három szólt a brit fennhatóság megőrzése ellen. Argentína, amely magáénak követeli a területet, már előre törvénytelennek nyilvánította a referendumot. A dél-amerikai ország vezetése azt is jelezte, hogy az eredmény nem hoz változást a szigetekkel kapcsolatos politikájában.

A Londontól mintegy 13 ezer kilométerre fekvő Falkland-szigetek 1833 óta vannak brit ellenőrzés alatt, miután a brit gyarmati erők elűzték onnan az argentin hatóságok képviselőit.

Az argentin katonai junta 1982. április 2-án hozzákezdett a Falkland-szigetek megszállásához. Az azt követő, június 14-ig tartó háborúban a dél-amerikai ország vereséget szenvedett, 649 katonáját vesztette el, a britek pedig 255-öt.

A lakók most maguk kezdeményezték a népszavazást, amelynek kimenetele még ebben az arányban sem számít meglepetésnek. A helyiek elsősorban abban reménykedtek, hogy a brit fennhatóságot megerősítő szavazás világos üzenetet küld az argentin vezetésnek. Utóbbi azonban azt hangoztatja, hogy a lakók Nagy-Britannia által betelepített közösséget alkotnak, amely nem igényelhet önrendelkezési jogot.

Az ENSZ egy bizottsága korábban tárgyalásos megoldásra szólította fel a két érintett országot.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X