Jobboldali jelölt győzött a kolumbiai elnökválasztáson


-A A+

Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, és győzelmi beszédében azonnal megerősítette kampányígéretét, hogy felülvizsgálja a lázadókkal két éve kötött békemegállapodást.

A szavazóhelyiségek 99,9 százalékának eredményei alapján Duque a leadott voksok 54 százalékát szerezte meg, míg baloldali riválisa, Gustavo Petro, aki a kolumbiai gazdasági modell teljes átalakításának ígéretével kampányolt, 41,8 százaléknyi szavazatot kapott.

Kolumbiában most tartottak először választásokat azóta, hogy 2016 novemberében a kormány békét kötött a legnagyobb lázadószervezettel, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC), pontot téve az öt évtizeden át tartó, 220 ezernél több halálos áldozatot követelő véres konfliktusra.

Az alig 41 éves Iván Duque - aki a keményvonalas volt államfő, Álvaro Uribe kiválasztottja - a kampány során a társasági adó csökkentését, az olaj- és bányaipari beruházások támogatását ígérte. Fogadkozott továbbá, hogy úgy módosítja a FARC-szal kötött békemegállapodást, hogy a súlyos bűntényeket elkövető egykori gerillák szigorú büntetést kapjanak, de hozzátette, hogy nem fogja "darabokra tépni", ahogy azt egyes szövetségesei szorgalmazzák.

"A béke, amelyről mindannyian álmodunk, korrekcióra szorul" - mondta vasárnap este több száz ünneplő híve előtt. "Arra van szükség, hogy a folyamat valódi középpontjában az áldozatok álljanak, akiknek igazságot és kárpótlást kell szolgáltatni, és meg kell akadályozni, hogy a történtek megismétlődjenek" - hangsúlyozta.

Az egykori gerillák pártja, a parlamentbe változatlan névvel beülő FARC képviselői azonnal "józanságra" intették a megválasztott elnököt.

Petro: nincs itt semmiféle vereség

Bár Duque vetélytársa, Gustavo Petro a 32 kolumbiai tartományból csak kilencben, köztük a fővárosban, Bogotában szerzett többséget, az a tény, hogy baloldali jelöltként bejutott a második fordulóba, és ott 8 millió szavazatot gyűjtött be a győztes 10,3 millió szavazatával szemben, történelmi jelentőséggel bír Kolumbiában, amelyet hagyományosan konzervatív politikusok irányítanak.

Az 58 esztendős Gustavo Petro előzetesen arra szólította fel híveit, hogy vonuljanak az utcákra, ha azt jelezné, hogy széles körben manipulálták a szavazást, vasárnap este azonban úgy tűnt, hogy elfogadja a második választási forduló eredményét.

"Milyen vereség? Nyolcmillió szabad kolumbiai kiállt mellettünk. Nincs itt semmiféle vereség. Egyelőre nem mi alakítunk kormányt..." - írta Petro a Twitteren.

A győztes Duque-ra, aki az elmúlt évszázad legfiatalabb kolumbiai elnökeként lép majd hivatalba augusztusban, jelentős kihívások várnak - írta a Reuters. Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a FARC fegyveresei ellenőriztek, és az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez és munkához jusson.







EZT OLVASTA MÁR?

X