Kihantolnák Spanyolország volt diktátorát
Pedro Sánchez miniszterelnök megerősítette: a kormány exhumálja és áthelyezi Francisco Franco tábornok, a néhai diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet a megbékélés és "a fasizmus elleni harc emlékhelyévé" akar változtatni.
A kormányfő szerint Spanyolország "nem engedhet meg magának olyan jelképeket, amelyek szembeállítják egymással a spanyolokat". A lépéssel a kormány a tavaly elfogadott parlamenti határozatot akarja végrehajtani. Az akkor kormányzó konzervatívok nem tettek semmit, hogy végrehajtsák a szocialista PSOE javaslatára megszavazott határozatot.
Becslések szerint 30-60 ezer halottat temettek el az 1936 és 1939 között lezajlott spanyol polgárháború több mint félmillió halálos áldozata közül a neoklasszikus stílusú mauzóleum területén, amelyet Franco még 1940-ben kezdett építtetni a polgárháborúban aratott győzelme jelképeként.
Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odahozatta számos, a vesztes köztársaságiak oldalán elesett önkéntes tetemét is – a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Spanyolországban hosszú ideje húzódik mindeddig eredménytelen vita arról, hogy mi legyen az Elesettek Völgyével.
Sánchez valószínűtlennek nevezte, hogy előre hozott választásokat rendeznének Spanyolországban, holott megválasztásakor még erről beszélt. A szocialista pártnak ugyanis mindössze 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak, így elképzeléseiket csak más pártok együttműködésével tudják megvalósítani. A 46 éves politikus azt mondta, arra törekszik, hogy a következő választásokat rendes időben, a parlament mandátumának 2020-as lejártakor tartsák meg.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni