Brüsszel vizsgálja a magyar alkotmány módosítását


-A A+

Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvény maradéktalanul eleget tesz-e az Európai Bíróságnak a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának leszállítása ügyében hozott tavaly novemberi ítéletének - közölte az MTI megkeresésére kedden Mina Andrejeva, Viviane Reding alapjogi, bel- és igazságügyi biztos szóvivője.

Andrejeva azt is tudatta, hogy a jogszabályban foglaltakat a magyarországi alkotmányos változásokkal is összevetik, valamint a bizottság azt is látni szeretné, hogy a változások a gyakorlatban is megvalósulnak, vagyis, hogy a kényszernyugdíjazott bírák visszakapják munkájukat.reding2

Válaszában a szóvivő emlékeztet, hogy az unió működéséről szóló szerződés értelmében minden tagállam köteles eleget tenni az Európai Bíróság ítéleteinek, és végrehajtani azokat.

A magyar kormány hétfőn kiadott angol nyelvű közleményében ismerteti, hogy a budapesti törvényhozás olyan törvényt fogadott el, amely maradéktalanul eleget tesz az Európai Bíróság ítéletének. A közlemény arra is kitér, hogy a törvényjavaslatot az Európai Bizottsággal együttműködve dolgozták ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X