Merkel: helyes irányba tett fontos lépés a migrációs megállapodás


-A A+

Az uniós tagállamok között elért migrációs megállapodás helyes irányba tett fontos lépés, de az útnak még nincs vége – közölte Angela Merkel német kancellár az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján, pénteken.

Merkel szerint a kétnapos tanácskozáson sok és lényeges eredményt sikerült elérni annak érdekében, hogy a 2015-ben tapasztalt események nem ismétlődhessenek meg. „Többet értünk el, mint amennyiben reménykedtünk és többet annál is, amennyit a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szeretett volna” – fogalmazott.

Mint elmondta, kétoldalú megállapodásokat sikerült kötnie Spanyolországgal és Görögországgal a dublini szabályozásban rögzített hatékony és gyors visszaküldésekről. Athén és Madrid kész visszafogadni azokat a bevándorlókat, akiket elsőként területükön már regisztráltak, vagyis ujjlenyomatát rögzítették az Eurodac nevű közös adatbázisban és a német hatóságok az ország határain tartóztatnak fel – közölte. Most a belügyminiszterek feladata lesz az adminisztratív feltételek kidolgozása – tette hozzá.

A kancellár közölte, a menekültek kérelmeinek elbírálásáért felelős, unión kívüli országokban tervezett központok felállítására akkor van lehetőség, ha abban az érintett országok és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is közreműködik. Gyors eljárásokra van szükség, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy évek telhetnek el addig, amíg egy menedékkérő ügyében döntés születik.

Merkel kiemelte, arra kérte Nagy-Britannia kormányát, a lehető legjobb szándékkal és európai szellemben működjön együtt a közös ügyek megoldásain az Európai Tanács tárgyalásain.

Szolidárisak a frontországokkal

Emmanuel Macron francia államfő az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a migrációs megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy Európán belül, tagországok területén önkéntes alapon ellenőrzött menekültközpontokat hozzanak létre, fontos lépés és a frontországokkal való nagyfokú szolidaritást jelenti. Aláhúzta, az uniós tanács kétnapos tárgyalása során elért eredmények mindenekelőtt a francia elképzelések megvalósulását hozta. Ezek között kiemelte a külső határok védelmét, az unión kívüli műveleteket, az európai szolidaritást, valamint a szorosabb védelmi együttműködést, amelyek véleménye szerint felelős válasz az Európa előtt tornyosuló kihívásokra.

Azt hangsúlyozta, hogy Európának még sokáig kell együtt élnie a migrációs nyomással, amely jó darabig az európai jövő része lesz. Nem szabad érzelmesnek lenni e tekintetben, Európának minden körülmények között ellen kell tudni állnia a kihívásoknak saját értékeinek tiszteletben tartása és polgárai biztonságának megőrzése mellett. Kijelentette továbbá, az Európai Unió egységet mutat az elfogadhatatlan amerikai kereskedelmi támadással szemben.

Olaszország továbbra sem fogadna vissza menekülteket

Giuseppe Conte új olasz kormányfő távozásakor közölte, Olaszország nem tett konkrét kötelezettségvállalást, így nem fogad vissza a területén elsőként regisztrált, majd Németországban feltartóztatott egyetlen illegálisan bevándorlót sem. Az elfogadott megállapodás nem jelenti azt, hogy Rómának ilyen kötelezettségei lennének, az esetleges visszafogadásra vonatkozó egyezmény aláírására nem került sor a német kancellárral – húzta alá.

Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy Olaszország eljárást indíthat azon uniós tagországok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az elfogadott migrációs megállapodásban és uniós kötelezettségvállalásokban foglaltakat.

Elmondta azt is, hogy a migrációs nyomás csökkentése érdekében Olaszország hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió további forrásokat szabadítson fel afrikai partnerországok számára.

Sebastian Kurz osztrák kancellár nagy lépésnek nevezte a migrációs megállapodást, amely által első alkalommal sikerült elérni azt, hogy befogadó központok jöhessenek létre az Európai Unió területén kívül. Véleménye szerint, ha sikerül elérni annak biztosítását is, hogy ne lépjenek bevándorlók Európa területére, véget lehet vetni az emberkereskedelemnek, amely jelentősen csökkenti az Európába érkező menekültek számát,

Charles Michel belga miniszterelnök hangsúlyozta: amennyiben nem kerül sor a dublini szabályozás reformjára, nem lesz európai szolidaritás.








EZT OLVASTA MÁR?

X