Ismét több tucat katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban


-A A+

Újabb 68 jelenlegi vagy korábbi katona, köztük 22 ezredes és 27 alezredes ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek közül 19-en a szárazföldi erők aktív szolgálatos tagjai. Az ankarai ügyészség szerint a haderőbe beépülő gülenisták mozgalmi „tanítómesterei” nyilvános telefonokon keresztül kommunikáltak a gyanúsítottakkal.A hétfői elfogatóparancsokat a fővárosban, Ankarában adták ki, de rendőrségi művelet még további 18 tartományra kiterjed. A reggeli órákban 19 érintettet már őrizetbe is vettek a hatóságok.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderő soraiba is.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés Törökországban két évvel a puccskísérletet követően is szakadatlan, az előállítások mindennaposak. Ezen a jelek szerint nem változtatott az sem, hogy a június 24-ei államfőválasztást Recep Tayyip Erdogan jelenlegi elnök nyerte meg.

Törökországban az elmúlt közel két év alatt több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Eddig - 150 tábornokot és több mint 4630 tisztet beleértve - a haderő legkevesebb 8570 tagját menesztették állásából a gülenista mozgalommal összefüggésben.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a mozgalom tagjait és Gülen támogatóit is.








EZT OLVASTA MÁR?

X