Donald Trump Venezuela lerohanását javasolta


-A A+

Donald Trump amerikai elnök Venezuela lerohanását javasolta tavaly nyáron egy, a dél-amerikai országra vonatkozó washingtoni politikáról szóló egyeztetésen - jelentette az AP hírügynökségre hivatkozva valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna szerdán.

A sajtóban megjelent állítások szerint tavaly augusztusban, miközben a Fehér Ház Ovális irodájában a venezuelai kormány ellen hozandó szankciókról egyeztettek, Donald Trump a munkatársai felé fordult és azt kérdezte: vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha az Egyesült Államok lerohanná a gyorsan szétesőben lévő Venezuelát, amely zűrzavarával a térség biztonságát is fenyegeti?

A részben az AP hírügynökségre hivatkozó Fox televízió részletes beszámolója szerint a megbeszélésen részt vett Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is - azóta mindketten elhagyták a kormányzatot -, és mindketten meglepetéssel fogadták az elnök felvetését.

Panamát hozta fel példaként

Az eddig nyilvánosságra nem került tárgyalásról egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő számolt be. Elmondása szerint a mintegy öt percig tartó beszélgetésben Herbert McMaster elmagyarázta, hogy egy katonai akció visszaüthet, és azzal a kockázattal jár, hogy Washington elveszíti a Nicolás Maduro venezuelai elnök megbüntetését szintén szorgalmazó latin-amerikai országok nehezen megszerzett támogatását.

Donald Trump azonban nem volt elégedett nemzetbiztonsági tanácsadójának válaszával, és Panama és Grenada általa sikeresnek ítélt lerohanását hozta fel példaként. Az Egyesült Államok 1983-ban, Ronald Reagan elnöksége idején rohanta le Grenadát, mert megítélése szerint kommunista erők vették át a hatalmat a közép-amerikai országban. 1989 decemberében, az akkori elnök, George H. Bush parancsára pedig megszállta a pénzmosási és kábítószerügyletekbe keveredett és az Egyesült Államokkal szemben hadiállapotot hirdető Manuel Noriega vezette Panamát.

Donald Trumpot a hírek szerint nem győzte meg Herbert McMaster érvelése és - az AP szerint - nem sokkal később felhozta a témát Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek is. Ezt az amerikai hírügynökség állítása szerint két, szintén neve elhallgatását kérő kolumbiai kormányzati tisztségviselő is megerősítette.

Beszélt latin-amerikai vezetőkkel is

Tavaly szeptemberben a Politico című lap is tudósított arról, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján tartott egyik magánvacsorán - amelyen négy latin-amerikai ország vezetői vettek részt - az amerikai elnök ismét előhozta Venezuela lerohanásának tervét, de hozzátette: "a munkatársaim azt mondták, hogy erről ne beszéljek". A vacsora után Trump minden egyes latin-amerikai vezetőtől külön megtudakolta, vajon biztosak-e abban, hogy nem akarják a venezuelai helyzet katonai megoldását, mire mindegyiküktől azt a választ kapta, hogy "igen, biztosak vagyunk benne".

A Fox televízió megkereste a Fehér Házat, amely azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseket. A nemzetbiztonsági tanács szóvivője pedig válaszként megismételte, hogy az amerikai kormány a rendelkezésre álló valamennyi megoldással számol a venezuelai demokrácia helyreállítása és a stabilitás megteremtése érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X