Lemondott Boris Johnson brit külügyminiszter


-A A+

Lemondott hétfőn Boris Johnson brit külügyminiszter. Johnson néhány órával a Brexit-ügyi tárca volt vezetője, David Davis lemondása után jelentette be távozását.

Boris Johnson, London egykori polgármestere a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és azután is ezt az irányvonalat képviselte, hogy Theresa May miniszterelnök, a referendum után lemondott David Cameron utódja kinevezte a külügyi tárca élére.

Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. A javaslatok jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábor látni szeretett volna. Jóllehet az indítványt Johnson is elfogadta, hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint azonban később keresetlen - enyhébb trágárságokat sem nélkülöző - kifejezésekkel illette a dokumentumot.








EZT OLVASTA MÁR?

X