Ferenc pápa az első dél-amerikai szentatya


-A A+

Ferenc nevet választotta magának Jorge Mario Bergoglio bíboros, Buenos Aires érseke. A konklávé ötödik nekifutásra tudta megválasztani az új pápát: szerda este pár perccel nyolc óra után szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új pápa megáldotta a Szent Péter-téren összegyűlt híveket.bergo x

 Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.ferenc

A százezres tömegben feltűntek argentin zászlók is, I. Ferenc percekig csak szótlanul állt, majd olaszul köszöntötte a tömeget.

"Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte (ezzel saját országára, Argentinára utalt). Köszönöm a fogadtatást" - mondta az új katolikus egyházfő.

ferenc2

A pápa hangsúlyozta: A római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében. "Továbbra is imádkozzunk önmagunkért, egymásért , hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség" - mondta Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.

A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.ferenc5

"Most szeretnék áldást osztani, de egy szívességre kérlek benneteket. Mielőtt a püspök megáldaná a népet, én arra kérlek benneteket, imádkozzatok Istenhez,  hogy áldja meg a püspökötöket" - mondta a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas, meghatódott tömeg előtt az új egyházfő.papa3

A fehér füst látványát óriási üdvrivalgás fogadta a Szent Péter-téren, ahol zarándokok tízezrei gyültek össze. feher

A vatikáni harangok zúgására teljesen feltelt a tér, a különböző nemzetek zászlójukat lengetve várják a 266. pápa megjelenését.

Időközben megjelentek a téren a svájci gárdisták is, akik a pápa nélküli időszakban szüneteltették szolgálatukat.svajci

A 115 fős pápaválasztó konklávé kedden, az eredetileg tervezett március 15-i időpontnál előbb ült össze a Sixtus-kápolnában, hogy megválassza a február végén lemondott XVI. Benedek utódját. Az akkor egyértelmű esélyesnek tartott Joseph Ratzingert másfél nap alatt választották meg nyolc éve, azonban most hasonlóan erős támogatottságot maga mögött tudó favorit nélkül indult a szavazás.

Az első szavazási nap leginkább a szegényes koszt, a párolt zöldségek miatt került be a hírekbe, de nem sikerült kétharmados többséget biztosítani az egyik jelölt mögött. romanVatikáni források az első szavazás után úgy vélték, hogy a sok lehetséges jelölt miatt csak akkor dől el gyorsan a választás, ha a fogadóirodáknál is a legesélyesebbenk jósolt Angelo Scola milánói érsek lesz a pápa.

A fogadóirodák utolsó előrejelzései alapján Angelo Scola milánói érsek tűnt a legesélyesebbnek, mögötte fej fej mellett a brazil Odilo Scherer és a ghánai Peter Turkson bíboros álltak. XVI. Benedek lemondása után több elemző is úgy vélte, hogy mivel a konklávénak nincs egyértelmű esélyes jelöltje, ezért kompromisszumos választásként akár Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is az egyház élére kerülhet.harang

A bíborosok döntését számos tényező befolyásolhatta. A Vatican Insider korábban úgy vélte, hogy a Kúria olasz tagjai között kirobbant Vatileaks-botrány ronthatja egy olasz pápa esélyeit. Ehhez hasonlóan azt sem lehetett tudni, hogy éppen az lesz-e előny, ha valaki közel állt XVI. Benedekhez, vagy ha tiszta lappal tud szembeszállni az egyház előtt álló kihívásokkal.

Az életkort is fontos tényezőnek tartották. A huszonhét évig az egyház élén álló II. János Pál után a bíborosok nem akartak hasonlóan hosszú ideig regnáló pápát. XVI. Benedek nyolc éve után viszont megint nagyobb esélyt adtak a fiatalabb jelölteknek. Több elemző úgy vélte, hogy az egyház még nem áll készen egy fekete pápára, mások ugyanakkor a ghánai Turksont XVI. Benedek lemondásának bejelentése óta az egyik legesélyesebb jelöltként tartják számon.ter

Hatalmas érdeklődés kísérte világszerte a pápaválasztást. A sporteseményeket leszámítva erre fogadhattak az egyik legnagyobb tétben, a BBC szerint 15 millió dollárt is feltehettek az emberek a világban az új pápa személyét találgatva. Azt nem tudni, hogy ebből mennyien fogadtak a végül pápává lett bíboros győzelmére.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X