Dăncilă-Juncker találkozó: az igazságügyi törvények módosítása is szóba került


-A A+

Viorica Dăncilă miniszterelnök keddi brüsszeli munkalátogatása során az igazságügyi törvények módosítása körül kialakult helyzetet ismertette Jean-Claude Junkerrel, az Európai Tanács elnökével - tájékoztat a kormány.

A közlemény szerint a kormányfő hangsúlyozta: az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) lezárása a román kormány kiemelt célja marad. A miniszterelnök azt mondta: a hatóságok eltökélt célja, hogy sikerre vigyék az Európai Unió Tanácsának elnökségét, amelyet Románia 2019 első félévében tölt be.

Úgy fogalmazott: Románia szeretné folytatni „hatékony együttműködését” az Európai Bizottsággal. Elmondta: fontos lenne általános konszenzust kialakítani azon a célkitűzések kapcsán, amelyeket a Románia az EU-s elnökség alatt meg szeretne valósítani.

A kormányfő kifejtette: Románia érdeke az lenne, hogy a költségvetési keret esetleges átalakítása után is, a kohéziós és az agrárpolitika képezze az uniós beruházási politika gerincét - mutat rá a kormány közleménye.

A találkozón részt vett Frans Timmermans, az Európai Bizottság első-alelnöke és Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos is.








EZT OLVASTA MÁR?

X