Karon szúrt a bika egy spanyol férfit a pamplonai bikafuttatáson


-A A+

A karján szúrt meg a bika egy spanyol férfit a pamplonai bikafuttatás utolsó előtti napján - közölte a navarrai kórház sebészeti igazgatóhelyettese pénteken.

Jon Arizeta elmondta: a fiatal sérülése nem súlyos, ahogy annak a további három, szintén 25 év alatti férfinak sem, akiket kórházba szállítottak a bikafuttatást követően. Ketten kartörést szenvedtek, egy fiatal pedig zúzódásokat, mert elesett futás közben, és egy bika rátaposott a hátára.

Az idei hetedik futam bővelkedett izgalmakban és veszélyes helyzetekben; rögtön a futás kezdetén az első nagy kanyarban az élen, nagy sebességgel haladó bika belerohant az előtte lassabban futó emberek csoportjába. Egyikük piros kendője beakadt a bika szarvába, az állat pedig néhány másodpercig húzta magával a földön fekvő férfit, amíg a sál végül elszakadt.

Ugyanez a bika a következő éles kanyart nem tudta bevenni, a védőpalánknak csapódott, maga alá gyűrve egy futót, aki azonban komoly sérülés nélkül úszta meg az ütközést. A pénteki futáson a extremadurai Jandilla tenyészet bikái vettek részt, amely már 19. alkalommal szerepel a város védőszentje, San Fermín ünnepének bikafuttatásain.

Az állatok rendkívüli gyorsaságukról híresek, ezért is jelentenek kihívást a futóknak. A csorda első bikája 1,59 másodperc alatt tette meg az óvároson átvezető 850 méteres távot a karámtól az arénáig. A futam teljes ideje 2,24 másodperc volt, amely idén a harmadik legjobb időnek számít.

Az idei bikafuttatáson eddig ketten sérültek meg a bika szarvától, és mintegy 30 embert láttak el kórházban törések, ficamok, zúzódások miatt. Tavaly a nyolc futáson összesen hat szúrt sebet okoztak a bikák, egyéb sérülésekkel mintegy ötvenen kerültek kórházba.

Az ünnepségsorozat szombaton este zárul látványos tűzijátékkal az északkelet-spanyolországi városban, amely ilyenkor megtelik turistákkal. A bikafuttatások után kezdetét veszi a mulatozás, a vendéglátóhelyek kinyitnak, a futók bőséges reggelivel jutalmazzák meg magukat. Délutánonként az arénában bikaviadalt tartanak, amelyen a a torreádorok a futásban részt vevő bikák közül küzdenek meg néhánnyal.

Címlapi illusztrációnk forrása: AFP








EZT OLVASTA MÁR?

X