Kárpátaljai romák imaházát és óvodáját gyújtották fel


-A A+

Leégett vasárnap a hajnali órákban Kárpátalján, a magyar többségű Nagydobronyon a református imaház és óvoda a romák lakta telepen.

Kolozsy András, a település református lelkésze Facebookon azt írta, "a hajnali órákban (reggel 03:00-03,30 között) leégett a Nagydobronyi Déli Cigánytelepen (táborban) az Imaházunk, a melléépült óvodával együtt. A tűz átterjedt a szomszédos családi házra is. Személyi sérülés nincsen."

Mint fogalmazott, nem tudni, hogy gyújtogatás történt-e. "Ahogyan azt sem, hogy kapcsolatba hozható-e a mostanság Kárpátalján elő magyar ajkú cigányság ellen elkövetett atrocitásokkal. Várjuk a nyomozás eredményét!"

Ugyanakkor Kolozsy Andrásné a Mércének elmondta: a hajnali órákban a telep lakói egy közelben parkoló személyautóra lettek figyelmesek, amelynek az összes ajtaja nyitva volt, ezután vették észre a lángokat. Az oltás közben páran megnézték az autót is, de akkor annak már csak hűlt helyét találták. Szerinte köze lehet az ukrán neonáciknak az esethez: korábban Lembergben agyonvertek egy 24 éves magyar romát, az elmúlt napokban pedig a nagydobronyi lakók közül többen is fenyegetéseket kaptak, ezt a gyilkosságot emlegetve.

A lelkész megtette a rendőrségi feljelentést, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.

A Magyar Református Szeretetszolgálat félmillió forint értékű gyorssegélyt vitt a Nagydobronyi Déli Cigánytelepen vasárnap hajnalban leégett református imaház és óvoda támogatására. Aki segíteni szeretne, ezen a linken tudhat meg több információt a lehetőségekről.







EZT OLVASTA MÁR?

X