Emberi jogokat sértett Oroszország


-A A+

Oroszország többszörösen megsértette az emberi jogokat a Pussy Riot orosz feminista punk-rock együttes három tagjával szemben, és nem kielégítően vizsgálta ki Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolásának körülményeit sem – állapította meg kedden nyilvánosságra hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság döntése szerint Oroszország a Pussy Riot három tagjának elítélésével megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az együttes tagjainak a tárgyalás során megalázó bánásmódot kellett elszenvedniük.

A bíróság ezért Oroszországot összesen 37 ezer euró nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte, valamint közel 12 ezer eurót kell fizetnie a sértettek számára ügyvédi kiadások és egyéb költségek tekintetében.

A Pussy Riot három tagja, Jekatyerina Szamucevics, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina 2012 februárjában – nem sokkal az orosz elnökválasztás előtt – Putyin-ellenes akciót tartott a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban. Az együttes tagjait garázdaságért és vallási gyűlöletkeltésért egyenként kétévi, javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték, később a fellebbviteli bíróság az ítéletet kettejük esetében másfél évre változtatta, egyiküket az év októberében szabadon engedték.








EZT OLVASTA MÁR?

X