Trump szerint csak rosszul fogalmazott, amikor az oroszokat védte meg


-A A+

Donald Trump megpróbált magyarázkodni, miután minden oldalról támadták az oroszokat mentegető kijelentéseit.

Republikánus és demokrata pártiak egyaránt bírálták Donald Trump amerikai elnököt azt követően, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való helsinki találkozás után azt mondta: Oroszország nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba.

Trump megpróbálta kimagyarázni a finn fővárosban elhangzottak szavait. Mint mondta: amikor visszament (az USÁ-ba), nem értette, hogy mi okozza a felháborodást, így átnézte a beszéde leiratát. Ekkor jött rá, hogy bár egyértelmű kellene lennie az álláspontjának ebben a kérdésben, rosszul fogalmazott. Helsinkiben azt mondta, nem lát okot rá, amiért az oroszok beavatkoztak volna a választásba, de azt kellett volna mondania: nem lát okot rá, miért ne avatkoztak volna be ("would" helyett "wouldn't"-nak kellett volna elhangzania).

"Nem vagyok oroszbarát"

Trump korábban a Fox televízióban egy interjúban úgy fogalmazott, "nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen". Korábban mindkét amerikai nagypárt részéről kritikák érték az elnököt. Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Donald Trumpnak "muszáj pontosan érzékelnie", hogy Oroszország nem az Egyesült Államok szövetségese. John McCain szenátor közleményben adott hangot vélekedésének, miszerint a csúcstalálkozó "tragikus tévedés" és "az amerikai elnökök történetének egyik legszégyenletesebb pillanata" volt.

Címlapi illusztrációnk forrása: NBC News








EZT OLVASTA MÁR?

X