Az etnikai kisebbségeket kizáró törvényt fogadtak el Izraelben


-A A+

Elfogadta a Knesszet, az izraeli parlament azt a törvényt, amely értelmében csak a zsidók jogában áll a nemzeti önrendelkezés az országban.

A The Guardian cikkében az olvasható, sokan az arabok elleni lépésnek tekintik ezt. A "nemzetállami" törvényt, amelyet a jobboldali kormány támogatott, 62-55 arányban fogadták el, ketten pedig tartózkodtak. Néhány arab képviselő kiáltásokkal és papírok széttépésével tiltakozott a döntés ellen.

A törvényt nem sokkal Izrael állam születésének hetvenedik évfordulója után fogadták el. A szöveg kiköti, hogy Izrael a zsidó emberek történelmi hazája és kizárólagos joguk van a nemzeti önrendelkezésre az országon belül.

A törvény ugyanakkor megfosztja az arab nyelvet hivatalos státuszától a héber mellett, mindössze "különleges státuszt" ad neki  ajövőben, megengedve, hogy továbbra is használhassák izraeli intézményekben.

Az országban 1,8 millió arab él, nagyjából 20 százaléka a 9 milliós Izraelnek







EZT OLVASTA MÁR?

X