Robbantásos merénylettel várták a száműzetésből hazatérő afgán alelnököt


-A A+

Afgán sajtójelentések szerint nagy erejű robbanás történt vasárnap a kabuli repülőtér közvetlen közelében röviddel azt követően, hogy több mint egyéves száműzetés után visszatért Afganisztánba Abdul Rasid Dosztum alelnök. A legújabb információk szerint sok rendőr halt meg.

Legalább tizenegy ember meghalt a kabuli repülőtér közvetlen közelében vasárnap történt öngyilkos merényletben – közölte a rendőrség. Más, szemtanúkra hivatkozó jelentések két tucatnál több halottról szólnak. Kórházi források szerint 48-an haltak meg a támadásban.A merénylet célpontja feltehetően Dosztum volt, de neki nem esett baja, mert a támadó röviddel azután robbantotta magát, hogy az elnököt szállító páncélozott gépkocsi elhagyta a repteret. A robbanás – amelynek oka egyelőre ismeretlen – a repülőtér bejáratánál történt. Az első értesülések szerint sem az alelnöknek, sem őt köszöntő támogatóinak nem esett bántódásuk.

A volt hadúrból lett alelnök tavaly májusban utazott Törökországba „gyógykezelésre”, megfigyelők szerint ugyanakkor az üzbég nemzetiségű Dosztum Asraf Gáni államfő bírálójaként tartós száműzetésbe kényszerült.

Dosztumot korábban azzal gyanúsították, hogy utasítást adott testőreinek egy politikai vetélytársa megkínzására. Az alelnök ellen azonban még eljárást sem indítottak az ügyben. Dosztum tagadta, hogy utasítást adott volna ilyen cselekményekre.








EZT OLVASTA MÁR?

X