Ferenc pápa kifizette a számláját római vendéglátóinál


-A A+

Az új egyházfő, Ferenc pápa bölcsebbnek tartaná, ha az argentinok ahelyett, hogy a beiktatási szentmiséjére Rómába utaznának, az erre szánt összeget a szegényeknek adnák - írta a pénteki olasz sajtó.AMICO-DI-PAPA-FRANCESCO20130314 3832

A pápai üzenetet a Buenos Aires-i apostoli nuncius továbbította az argentinoknak. A felhívás ellenére azonban a Vatikánba argentinok tömegét várják Ferenc pápa keddi beiktatási szentmiséjére. "A dél-amerikaiak hívők, és nem sajnálják a pénzt a kegytárgyakra" - mondták a Vatikánváros körüli ajándékboltok tulajdonosai, akik az argentin pápával nagyobb bevételben reménykednek a szerintük kereskedelmileg "visszafogott" Ratzinger-korszakhoz képest.

Rómába készülnek Ferenc (eredeti nevén Jorge Mario Bergoglio) olasz rokonai az észak-itáliai Piemontéból, közöttük az új pápa távolabbi unokatestvérei is, akik az elsők között kaptak meghívást a Vatikánba. portacomaro 800Portacomaro kisváros csaknem valamennyi lakója busszal teszi meg a Rómáig tartó több mint 600 kilométeres utat, hogy a nagyapja révén innen származó pápát üdvözölje.

Számtalan hivatalos delegáció érkezik Rómába, biztosnak tűnik Joe Biden amerikai alelnök, Angela Merkel német kancellár, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, a francia és a spanyol miniszterelnök, a spanyol trónörökös, a lengyel államfő, valamint Christina Fernández de Kirchner argentin elnök és számos más dél-amerikai államfő jelenléte.

Egyedül Maria Elena Bergoglio, a pápa testvére nem megy el Rómába, hanem Buenos Airesben, tévén követi a beiktatást - értesült az Il Mattino című nápolyi napilap. Ő a lap szerint reményét fejezte ki, hogy fivére "nem lesz magányos" a Vatikánban.

A konklávé titkairól eddig annyi derült ki, hogy amikor Bergoglio megkapta a megválasztásához szükséges 77. szavazatot, a Sixtus-kápolnába bezárt bíborosok tapsban törtek ki - számolt be a sajtónak Timothy Dolan New York-i érsek.2013-03-papa-bergoglio-messa

Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint megválasztása után Ferenc pápa azt mondta a bíborosoknak: "Isten bocsássa meg nektek!" Lombardi hozzátette, hogy megválasztása után Ferenc pápa a bíborosokkal autóbusszal tért vissza a Szent Márta-házba, nem külön autóval.

"Új pápa, új stílus. A vatikáni biztonsági szolgálatnak még meg kell szokni, hogy Ferenc pápa minél kevesebb korlátozást akar és minél közelebb akar kerülni az emberekhez" - fogalmazott a szóvivő.

Elmondta, hogy csütörtökön a pápa a vatikáni csendőrség autójával ment a Santa Maria Maggiore-bazilikához, kísérő járművek nélkül. Azt kérte, hogy miközben a főszékesegyházban imádkozik, hagyják nyitva a templom ajtaját, hogy bárki bemehessen.VT-IT-ART-23221-papa foto basilica

A bazilikából a Vatikán felé visszatérve megállt a Casa del Clero római egyházi vendégháznál, ahol a konklávéba való bevonulásig lakott, és kifizette a számlát. Magával vitte azokat a ruháit és személyes tárgyait, amelyeket korábban ott hagyott, nem tudva, hogy ő lesz a pápa.

Az olasz sajtó a Vatikán figyelmeztetése ellenére továbbra is I. Ferencnek nevezi az új pápát, megszokva az eddig számmal jelzett egyházfőket.

Az újságok elismerték, még hozzá kell szokniuk Ferenc pápa argentin spanyol-olasz keveréknyelvéhez. Azt is tudomásul vették, hogy jobb, ha a jövőben nem készítenek előrejelzéseket, mivel sem az olasz választások eredményét, sem a pápa nevét nem találták el a számtalan találgatás ellenére.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X