Trump elégedett a Junckerrel folytatott tárgyalással


-A A+

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Iowa és Illinois államokban népszerűsítette az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel folytatott szerdai tárgyalásain elért eredményeket, és az európai piac megnyitásáról beszélt. 

Az elnök Iowában - amely nagy szójabab- és kukoricatermesztő állam - farmereknek, illetve szervezeteiknek ecsetelte Junckerrel folytatott tárgyalásainak eredményeit, Illinois-ban pedig acélmunkásokkal találkozott. A helyszíni tudósítások tanúságai szerint mindenütt dicsérően szólt a várható kereskedelmi tárgyalásokról, és mindenütt tapssal fogadták. Iowa állam egyébként korábban az előző elnökre, Barack Obamára voksolt, de 2016-ban Donald Trumphoz pártolt.

Az Iowa északkeleti vidékén fekvő Peostában egy kerekasztal-beszélgetésen Trump így fogalmazott: "éppen megnyitottuk Európát nektek, farmereknek. Mondhatom, nem fogtok megharagudni Trumpra". Hozzátette, hogy "nagyszerű dolgok várnak" az amerikai farmerekre.

Az elnök kíséretében volt az iowai kormányzó, a republikánus Kim Reynolds és a szintén republikánus képviselő, Rod Blum mellett a lánya és fehér házi tanácsadója, Ivanka Trump is. Ő elmondta: az elnök a jövő héten aláírja azt a szerdán a kongresszusban kétpárti egyetértéssel elfogadott törvényt, amely pénzt biztosít majd elsősorban fiatalok képzésére. Ivanka Trump közölte, hogy a törvény várhatóan 11 millió fiatalt - és kevésbé fiatal dolgozót - segíthet majd, hogy felzárkózzék az egyre nagyobb teret hódító digitális gazdaság követelményeihez.

Donald Trump Iowából Illinois államba utazott, ahol a St.Louis környékén lévő Granite Cityben acélmunkásokkal találkozott. A városban éppen a napokban jelentette be a a helyi acélipari vállalat, hogy újraindítja a két évvel ezelőtt lezárt kohót. A vállalat éppen annak tulajdonítja az újraindítást, hogy Donald Trump védővámokat vetett ki az importált acélipari termékekre és az alumíniumra.

Az elnöki különgépen Trumppal utazott Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is, aki interjút adott a sajtókíséretnek. Ross leszögezte: az acélárukra és alumíniumra kivetett védővámoknak köszönhetően több munkahely teremtődött, mint amennyi megszűnt. "Az elnök kereskedelempolitikája most kezd működni" - tette hozzá.

"Ha te ostoba akarsz lenni, akkor én is lehetek ostoba"

Közben a Trump-Juncker találkozóról meg nem nevezett forrásokra hivatkozva részleteket közölt a The Wall Street Journal. A lap informátora szerint abban a pillanatban, amikor Juncker belépett a Fehér Ház Ovális Irodájába, Donald Trump viselkedéséből sejteni lehetett, hogy kész a megállapodásra. Az amerikai elnök "elbűvölő és rendkívül felkészült volt, és láthatóan erőfeszítést tett, hogy megállapodásra jusson európai partnerével" - idézte a lap az Európai Unió delegációjának egyik - névtelenséget kérő - tagját.

uncker kihasználta a kedvezőnek látszó hangulatot, s közölte, hogy mindkét félnek tartózkodnia kell további büntető jellegű vámtarifáktól, vagy ha nem így tesz, akkor magának is sokat árt. "Ha te ostoba akarsz lenni, akkor én is lehetek ostoba" - mondta a lapot tájékoztató forrás szerint az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Államok elnökének.








EZT OLVASTA MÁR?

X