Csehország: plágiumgyanúba keveredett a védelmi miniszter, de nem mond le


-A A+

Nem mond le Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter a 2004-ben megvédett diplomamunkájával kapcsolatban felmerült kétségek miatt, az Ostravai Egyetem és két más szakértői csoport elemzése szerint ugyanis a szakdolgozat nem minősíthető plágiumnak - közölte maga a miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Prágában.

 Lubomír Metnar a Kollektív beruházások című diplomamunkáját 2004-ben védte meg az Ostravai Egyetemen. A munka néhány részében hiányzik a konkrét források megjelölése, amelyekből a szerző merített. Ez a cseh közszolgálati televízió szerint, amely a miniszter egykori diplomamunkáját kedden vitathatónak minősítette, a mai követelmények szerint lényeges hiányosság.

„Nem akartam csalni, de nyilvánvaló, hogy hibát követtem el” – jelentette ki Metnar újságírók előtt. A diplomamunka megfelelő részeiben nincs megjelölve, hogy kitől származnak a szabadon átvett gondolatok, de a felhasznált forrás a munka végén meg van adva. A miniszter rámutatott: diplomamunkáját egykori egyeteme és két más szakértői csoport is megvizsgálta, és egyik sem találta plágiumnak. Az általa szabadon idézett szerző sem minősítette plágiumnak Metnar egykori eljárását, a miniszter ennek ellenére a sajtótájékoztatón nyilvánosan bocsánatot kért tőle, és elismerte, hogy hibázott.

A védelmi miniszter diplomamunkájában – ellentétben két volt kollégájával, Tatiána Malá igazságügyi miniszterrel és Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszterrel – nem másolt le mások munkájából egész oldalakat, illetve bekezdéseket. Malá és Krcál az ügyek nyilvánosságra kerülése után távozott a kormányból.

 Lubomír Metnar nem tagja a nagyobbik kormánypártnak, az ANO-nak, de az ANO jelölte őt a miniszteri bársonyszékbe. Andrej Babis első kormányában Metnar belügyminiszter volt. A koalíciós kormány július közepén történt megalakulása után lett védelmi miniszter. Metnar elmondta: az ügyről a köztelevízió riportja után azonnal személyesen tájékoztatta a kormányfőt, aki elfogadta a szakértői csoportok véleményét, és nem kérte távozását a kabinetből.








EZT OLVASTA MÁR?

X