Mugabe távozása után először választanak Zimbabwében
Először járulnak urnákhoz a zimbabweiek Robert Mugabe korábbi elnök eltávolítása óta, a parlamenti, helyhatósági és elnökválasztás helyi idő szerint hétfő reggel héttől este hétig tart.
A külföldi megfigyelők jelenlétében zajló választásokon összesen 23 elnökjelölt és mintegy 130 párt méretteti meg magát. Az elnöki tisztség két legesélyesebbje a ZANU-PF kormánypárt jelöltje, a 75 éves Emmerson Mnangagwa, illetve a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) pártszövetség 40 éves vezetője, a jogász és lelkész Nelson Chamisa.
Egy másfél héttel ezelőtt közzétett felmérés szerint Mnangagwa a szavazatok 40 százalékát, míg vetélytársa a voksok 37 százalékát szerezheti meg. Ha egyik jelöltnek sem sikerült elnyernie a szavazók több mint felének támogatását, szeptember 8-án második fordulóra kerül sor. A könyörtelensége miatt Krokodilnak becézett Mnangagwa kampányában azt ígérte, hogy életre kelti a gazdaságot, kedvező környezetet teremt a külföldi befektetéseknek, és a társadalmi törésvonalak felszámolásán fog dolgozni.
Megfigyelők szerint a választás a hetvenes évekbeli szabadságharcban részt vett idősebb generáció és az ötven év alattiak közötti küzdelem jegyében zajlik. A hivatalos adatok szerint Zimbabwe 5,4 millió választásra jogosult állampolgárának 60 százaléka ötven év alatti. Míg a Mugabe alatt alelnökként szolgáló Mnangagwa az idősebbek, a karizmatikus Chamisa a ZANU-PF kormányzásával elégedetlen fiatalabb nemzedék favoritja.
Mugabe vasárnap a kormánypárt ellen kampányolt, és reményét fejezte ki, hogy Chamisa nyeri meg az elnökválasztást. Mnangagwa azonnal elutasította Mugabe és vetélytársa újsütetű szövetségét, miközben Chamisa azt bizonygatta, hogy nincs köze a volt elnök választói preferenciáihoz.
- Zimbabwéban akar meghalni Robert Mugabe
Külföld - Mugabe után: megszólalt a menesztett zimbabwei alelnök
Külföld - Lemondott Robert Mugabe, Zimbabwe diktátora
Külföld - Ünnepelt felszabadítóból gyűlölt diktátor. Kicsoda Robert Mugabe?
Háttér - Mugabe feleségének hataloméhsége katonai puccsot váltott ki?
Külföld - Menő szobrot kapott ajándékba Mugabe elnök
Száj(t)tátó
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni