Nagyrészt magyar állami támogatásból újul meg a marosvásárhelyi Vártemplom


-A A+

Nagyrészt magyar állami támogatásból újul meg a marosvásárhelyi Vártemplom, amely Székelyföld legjelentősebb gótikus épületegyüttese - adta hírül szerdán a Krónika című erdélyi napilap.

Az újság felidézte, hogy több mint egy évtizede készülnek a marosvásárhelyi középkori várban található református templom felújítására, de csak most sikerült pénzt szerezni rá.Henter György, a Vártemplom lelkésze elmondta: több pályázatot próbáltak elnyerni, végül a magyar állam támogatja a munkálatokat 75 százalékos arányban. „A felújítás Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és a magyar kormány közös stratégiájának köszönhető, amelynek célja az erdélyi műemlékek megújulása” - fogalmazott a lelkész.

A restaurálás előtt régészeti kutatásokat végeztek a templom szentélyében, ahonnan több, 1700-as évekbeli sír és néhány középkori kriptamaradvány került elő.

Nagyobb munkálatnak számít a szentélyrészben a téglák fugázása, a tető faanyagának kijavítása, valamint a templom padlózatának felújítása.

A templomot valószínűleg a jövő évben bezárják, akkor az istentiszteleteket a régi bábszínház épületében tartják. A tervek szerint a felújítás 2019 végére fejeződik be.

A templomot a 14. században a ferencesek építették. A szentélyt 1400 őszén szentelték fel, de a teljes templomot csak 1490-ben. A 16. században Marosvásárhely a reformáció oldalára állt, így a templom 1557-1559 környékén a reformátusok tulajdonába került.








EZT OLVASTA MÁR?

X