Évadot hirdetett a nagyváradi Szigligeti Színház


-A A+

A nagyszínpadi, kamara-, báb- és táncelőadások mellett idén is megszervezik Nagyváradon az Infinite Dance Fesztivált, megemlékeznek a 220 éves nagyváradi magyar színjátszásról, felavatják Hubay Miklós drámaíró emléktábláját, hangzott el a Szigligeti Színház évadhirdető sajtótájékoztatóján.

A tervezett előadásokról és egyéb programokról Czvikker Katalin főigazgató, Novák Eszter a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Lélek Sándor Tibor, a Lilliput Társulat megbízott művészeti vezetője, Szabó Enikő Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes tánckarának vezetője, és Bíró Árpád Levente a színház kommunikációs felelőse beszélt szerdán a páholyelőcsarnokban.Czvikker Katalin elmondta: a 2016-2017-es évadhoz képest a nézők száma 11,1 százalékkal, 54 810-ről 60 824-e nőtt, a bérletek száma átlépte az 5000-res határt (4781-ről 5104-re nőtt, ez 10,7 százalékos növekedés), a saját bevételük pedig 12,1 százalékkal, 902 923 lejtől 1 095 000 lejre emelkedett. Támogatást kaptak a Bethlen Gábor Alaptól is, a többletekből pedig bővítettek: a tervek szerint október 10-én adnak át a Szigligeti Stúdió emeletén egy újabb teret, a Nemzeti Kulturális Alap 25 éves fennállásának kihelyezett ünnepségén. A bérletek ára is mintegy tíz százalékkal nő, az új díjszabásról itt olvashatóak részletek.

A nagyváradi színjátszás kezdeteire emlékeznek

Augusztus 21–26. között több rendezvénnyel is a hivatásos színjátszás kezdeteire emlékeznek. Az első, Nagyváradon megtartott hivatásos színielőadást 1789. augusztus 23-án Kótsi Patkó János kolozsvári társulata mutatta be, ez Hunnius A süketnéma vagy A passionátus pipás című vígjátéka volt.

Augusztus 21-én 20 órától a nagyváradi vár nyári színházában megszervezett fesztiválon első alkalommal vesz részt a Szigligeti Színház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen színre vitt Utcakölykök című zenés-improvizációs játék bemutatójával.

Augusztus 25-én 16 órától a színház páholyelőcsarnokában a volt irodalmi titkár, Nagy Béla könyvbemutatójával folytatják a megemlékezést, majd Ács Tibor színművész síremlékét koszorúzzák meg. Augusztus 26-án 16:30-tól a színház páholyelőcsarnokában díszünnepség keretében adják át a Szigligeti Társulat Örökös Tag-címeit, 18:30-tól pedig koszorúzásra várják az érdeklődőket a Fekete Sas palota Kossuth (Independenței) utcai épületszárnyához. Ugyanaznap 20 órától a nyári színházban bemutatják Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának második részét, a Bányavakságot. Ezt felolvasószínházi előadásban már láthatta közönség, stúdiótermi bemutatója szeptember 21-én, a magyar dráma napján lesz.

A Szigligeti Társulat kínálata: Shakespeare-től a cyber-musicalig

A 2018/19-es évadban a Bányavakság mellett stúdióelőadásként ősszel mutatják be Csehov Apátlanul című darabját (rendező Botos Bálint). A Kövekkel a zsebében című Marie Jones-előadásban (rendező Balogh Attila) a társulat két rangos színésze, ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert Jászai-díjas színművész működik közre. Hargitai Iván, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető rendezője Füst Milán Feleségem története című előadással érkezik Nagyváradra, Harsányi-Sulyom László pedig Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendez Ady-emlékelőadást, Ady 100 címmel.

A nagyszínpadon Shakespeare-vígjáték nyitja a sort, a Szentivánéji álom című darabot a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező hallgatója, Tarnóczi Jakab rendezi. Októberben az Olivér! című musicalt mutatják be, Charles Dickens Twist Olivér című regényének zenés színpadi változatát Tóth Tünde rendezi.A szilveszteri előadás ezúttal prózai darab lesz, Heltai Jenő Naftalin című darabját Novák Eszter Jászai Mari-díjas rendező viszi színre.

Matei Vișniec román drámaíró Nyugat Expressz című darabjának magyar ősbemutatója 2019 márciusában lesz, ennek rendezője Zakariás Zalán, díszletét pedig a drámaíró felesége, Andra Bădulescu Vișniec tervezi.

Fiatal csapat készíti Balogh Attila rendezésében az Y című zenés darabot, melyet Novák Eszter „cyber-musicalnek” nevezett ebben az Y- és a további generációk, a mátrixvilág és a párhuzamos valóságok kérdéseit feszegetik.

Az évadban műsoron marad Hubay Miklós Egy szerelem három éjszakája című darabja is, jó hír, hogy megkapták az engedélyt a drámaíró emléktáblájának elhelyezésére, erre szeptemberben kerül sor.

A Szigligeti Színház folytatja együttműködéseit magyarországi és romániai partnerintézményeivel, bérletcserére kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával, illetve a dunaújvárosi Bartók Színházzal is, ugyanakkor a Szigligeti Színház előadásai meghívást kaptak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a debreceni Csokonai Színház által szervezett őszi fesztiválokra is.

Lilliput Társulat: Túl a Maszat-hegyen

Sikeres évadot zártak, és sikeres évadra számítanak, összegezte Lélek Sándor Tibor a Lilliput Társulat terveit. Műsoron tartják sikeres előadásaikat, mint a Kezeslábas, vagy Toldi, de új bemutatókkal is készülnek.

Első premierük szeptember 8-án lesz Varró Dániel és Presser Gábor nagysikerű zenés előadását, a Túl a Maszat-hegyen című produkciót mutatják be (rendező Bartal Kiss Rita) gyermekszereplők részvételével. A társulat nagyváradi bábos-tábora ma kezdődött, ezt az esztergomi tábor mintájára hozták létre, ahova 18. éve járnak a váradiak.Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat színművésze Szekernyés László Trón alatt a király című alkotását viszi színpadra, ő egyébként az augusztus 21-i előadásban áll 5000. alkalommal a közönség elé.

Dió Zoltán írta és rendezte a legkisebbeknek szóló, Hollós Mátyás című darabot, ez Mátyás király képzeletbeli gyermekkori története. Az évadot klasszikussal zárják, Frank L. Baum Óz, a nagy varázsló című történetét e Lélek Sándor Tibor állítja színpadra.

Nagyvárad Táncegyüttes: négy új bemutató

Augusztus 2-án Gyulán léptek fel a VanMese és a Barbárok előadásokkal a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, akiknek a Hídavatás című Arany János balladáira alapuló előadásába 570 amatőr néptáncost vontak be Bihar megyéből, és továbbra is fontosnak tartják a mentor-programot.

Az évadban négy bemutatóval készülnek, szeptemberben Szerefi Ilona énekes-szólista Aranyos szegelet című egyéni estjét láthatják, melynek alapját a magyar folklór paradicsomi kert-szimbólumát feldolgozó népdalok, ráolvasások, rigmusok és mesék adják. A csángó eredetmondára alapuló előadást kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt ajánlják.

Népek tengere címmel nagyszabású folklórműsort rendez Sántha Gergő, a Fölszállott a Páva sztárja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (egykori Honvéd Együttes) táncos-szólistája. A produkcióban közreműködik Árendás Péter népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Appelshoffer János, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, Rémi Tünde Harangozó Gyula-díjas szólótáncos, Sánta-Biró Anna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckari tagja, illetve Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili táncművész-koreográfusok, a Fölszállott a Páva című tehetségkutató nyertes előadói.

Idegen címmel Jorge Luis Borges Márk evangéliumának táncszínházi átiratát Györfi Csaba rendező-koreográfus viszi színre. Az évad első felében a stúdióban bemutatandó előadás a mester-tanítvány viszonyt dolgozza fel kortárs tánctechnikák segítségével.

Fodor Zoltán Bardo címmel rendez stúdiótermi kortárs táncelőadást, ezt 2019 tavaszán mutatják be.

Az évad első fesztiválja az október 22–28. között harmadik alkalommal megtartandó Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti fesztivál, ezen például a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának résztvevői is fellépnek.

A HolnapUtán Fesztivál hetedik kiadását 2019 májusában tartják, és a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) fesztiváljának is Nagyvárad ad otthont jövő tavasszal.








EZT OLVASTA MÁR?

X