A szélsőjobbos Kárpátia énekese is állami kitüntetést kapott


-A A+

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a héten nem csak a rasszista, összeesküvés-elméleteket a nyilvánosság előtt felállító Szaniszló Ferencnek adott állami kitüntetést, hanem a nyíltan revizionista, a színpadon homofób kijelentéseket tevő, szélsőjobboldali Kárpátia zenekar énekesének, Petrás Jánosnak is

Balog a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatát adta át a frontembernek – emlékeztet az index.hu. A Kárpátia gyakran turnézik Erdélyben is, visszatérő vendége az EMI-táboroknak.petras

Petrás ugyan hangoztatja, hogy a Kárpátia nem pártpolitizál, hanem csak politizál, ennek ellenére a Jobbik házizenekarának tekinthető, és ők írták a Magyar Gárda indulóját is. Tavaly a Jobbik Nemzeti Majális főzenekara volt a csapat, ahol Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő is fellépett velük.

A Kárpátia rendkívül termékeny zenekar, 2003-as alakulásuk óta 13 lemezt adtak ki, és megállás nélkül koncerteznek. Sokan arra számítottak, hogy a 2010-es kormányváltással eltűnik az együttes, de Petrás szerint ugyan történtek előrelépések az elmúlt három évben, mégsem törölték el még a trianoni döntést, ami a csapat fő célkitűzése.

2011-ben a magyar uniós elnökség hivatalos Facebook-oldalára felkerült a Kárpátia Pálinka című dala, ahol még azt a versszakot is lefordították angolra, amiben a csapat a Kolozsvárra való bemasírozást vizionálja. A felháborodott kommentek hatására először próbálták megvédeni a számot, hogy az csak a magyar pálinkáról szól, de később levették, és elnézést kértek mindenkitől.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X