Mérai csűrfesztivál: teltházas koncertek, több helyi résztvevő


-A A+

Több mint 4000-en látogattak ki az augusztus 2. és 5. között megszervezett 3. Méra Világzenei Csűrfesztiválra, a négy napos bérletek több mint egyharmadát mérai lakosok vásárolták, közölték a szervezők.

Augusztus 2-5. között ismét a zenei és táncos hagyományáról híres kalotaszegi falun, Mérán volt a világ szeme a 3. Méra Világzenei Csűrfesztivál alkalmából. A fesztivál 2016-ban indult azzal a céllal, hogy megmutassa Kalotaszegnek a világot, és a világnak Kalotaszeget. A szervezők úgy látják, egyre közelebb kerülnek a kitűzött célhoz a teltházas koncertekkel, egyre nagyobb nemzetközi érdeklődéssel a fesztivál iránt, illetve a lassan a fesztivál védjegyévé váló közös éjszakai táncházakkal és dél- és észak-amerikai jam session-ökkel.A 3 kontinensről érkező zenészek sokszínű koncertkínálata mellett a fesztivál 76 programpontját a szervezők úgy állították össze, hogy minél szélesebb körű betekintést kínáljanak a nép- és világzene, illetve a helyi kultúra világába. A programok megvalósításán 86 szervező, szakmai partner és önkéntes dolgozott, írják.A záróközlemény szerint a fesztivál négy napján több mint 4000 látogatót számoltak, a szombati koncertek teltházasak voltak a közel 1400 fesztiválozóval. A fesztiválon több mint 660 tizennégy évnél fiatalabb gyermek vett részt. A rendezvény négy éjszakáján megkétszereződött Méra lakossága: 1300 helybéli a fesztivál ideje alatt mintegy 1300 vendéget szállásolt el. A négy napos bérletek több mint egyharmadát mérai lakosok vásárolták. A fesztiválhelyszín kialakítására a KOOHO építészei 160 raklapot használtak és 113 világító test ragyogta be a kalotaszegi éjszakát.

A fesztiválon indult útjára a Kalotaszegi Kulturális Alap, amelynek célja a kalotaszegi gyermekek tánctanulásának támogatása. A fesztivál alatt 1087 lej gyűlt össze, amelyért a szervezők és kalotaszegi gyerekek köszönetüket fejezik ki az adományozóknak. Adományozásra a fesztivál után is van lehetőség. (Kalotaszeg NTE egyesület IBAN: RO10 OTPV 2000 0086 9201 RO01, OTP Bank).

A fesztivál a jövőben is megőrzi családias jellegét, meleg hangulatát, színvonalasságát, a helyi kultúra és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét, ígérték a szervezők. Emellett szeretnék tovább erősíteni a zenei kínálatot, fejleszteni a fesztivál szolgáltatásait, bővíteni a fesztiválhelyszíneket és szálláslehetőségeket. 2019-ben augusztus 1-4. Között szervezik meg a 4. Méra Világzenei Csűrfesztivált.








EZT OLVASTA MÁR?

X