Kolozsvári Magyar Napok: az Ifjúsági Pavilon a tehetséggondozást vállalta fel


-A A+

Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokon az Ifjúsági Pavilont.

A fiatalok között csak felhőként emlegetett helyszín a kolozsvári ifjúsági szervezetek összefogásából született az Európai Ifjúsági Fővárosra készülve. Azóta évente több közéleti, az ifjúságot célzó előadások, beszélgetések, workshopok töltötték meg a pavilon programját.

Idén minden a tehetséggondozás körül forog a rendezvénysorozaton. A lapunkhoz eljuttatott közleményben az áll: a szervezők azért választották ezt a témát, mert úgy gondolják, számos értékes fiatal él közöttünk, akiknek munkájára, kutatásaira sosem lehetünk elég kíváncsiak. Ezeket a fiatalokat, ezeket a sikeres projekteket szeretnék bemutatni mindenkinek, aki a magyar napokon megfordul.

Olyan programot készítettek elő, amely a fiatalokról, de nem csak fiataloknak szól. Többek között készül egy Best of ETDK sorozat, ahol meghallgathatunk pár kiemelkedő kutatást a XXI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciák történetéből. Zajlik majd egy beszélgetés olyan tehetséges fiatalokkal, akik Los Angelesig jutottak el projektükkel, de itt kerül előszőr igazán a nagyközönség elé a Jégpályát Kolozsvárnak kezdeményezés is. Kiállítják középiskolás diákok alkotásait és szó lesz többek között érdekvédelmi munkáról és tanulói statutumról is.

A részletes program itt érhető el.

“Igyekszünk a tehetséggondozás minden területét érinteni, így egy színes palettával várjuk az érdeklődőket majd augusztus 23-25. között” - mondta el Buryán Tünde, a KMDSZ elnökhelyettese. “Maga az a tény, hogy az ifjúsági szervezetek együtt dolgoznak az Ifjúsági Pavilonon, teszi a helyet értékessé. Felemelő érzés, amikor azt látjuk, hogy látogatják az emberek a pavilon programjait, hogy van értelme a sok fáradozásnak. - tette hozzá Balló Tamás a KIFOR elnöke.

Az Ifjúsági Pavilon programjainak lebonyolításában a Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ, Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum - KIFOR, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács - KMDT, a Hallgatói Önkormányzat, a Sapientia EMTE, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, az Ifjúsági Keresztény Egyesület, a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, a Magyar Ifjúsági Központ, a Kolozsvári Magyar Pszihológus Egyesület és a Human Direct is közreműködik.







EZT OLVASTA MÁR?

X