Gyergyócsomafalván a Szamár a torony tetején


-A A+

Marc Chagall képei ihlették azt az előadást, amellyel a gyergyószentmiklósi Figurások a napokban Gyergyócsomafalván vendégszerepelnek.DSC 0166

Március 21-én, csütörtökön 10.00 és 12.00 órától a csomafalvi Borsos Miklós Művelődési Otthonban mutatják be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Szamár a torony tetején című mesejátékát. A 10.00 órától kezdődő előadásra az óvodásokat, míg a 12.00 órától kezdődő produkcióra az iskolásokat (I-VII osztály) várják.

Az előadás Dézsi Szilárd rendezésében látható, szerzője Zalán Tibor, magyarországi író, dramaturg, aki a budapesti Stúdió K Színház felkérésére írta a Marc Chagall-képek hangulatából, látványvilágából inspirálódó darabot.szamar2

A történet egy kisfiúról szól, aki korán elveszíti édesanyját, így a nagyapónak kell válaszolnia a kisgyerek furcsa kérdéseire. Boldizsár, a nyughatatlan kisfiú, nekivág a nagyvilágnak, hogy megkeresse édesanyját, aki Nagyapó meséje szerint felköltözött a távoli Holdra.

Az úton elkíséri hűséges, bölcs szamara, Zebulond, aki kalandjaik során megannyi sikertelen próbálkozás ellenére is, minden alkalommal igyekszik segíteni földtől elrugaszkodott gazdáján. Kalandozásaik kísérője, bűvölője a telihold is. Végül megérkeznek Párizsba, az Eiffel-toronyhoz, hiszen Nagyapó azt mondta, a Hold ott lakik a torony tetején...

Szereposztás:

Zebulond, a szamár: Moşu Norbert-László
Boldizsár, a nyughatatlan: Mihály Alpár Szilárd
Hold, a távoli: Vajda Gyöngyvér
Nagyapa a tetőn, Bűvész, Gazda a szekerén, Rendőr: Kolozsi Borsos Gábor
Nyúl: Máthé Annamária
Kakas: Köllő Nándor, Olaru Cristian Bogdan m.v.
Béka, Lidérc: Tamás Boglár
Csavargó utcalámpa, Lidérc: Boros Mária
Jelmeztervező: Gál Beáta
Rendező / Díszlettervező: Dézsi Szilárd

Az előadás ősbemutatója a budapesti Stúdió K Színházban látható, Szamár a torony tetején (élő-zenés mesejáték bábokkal) címen.

Jegyek ára 5 lej, érdeklődni a 0752-227-011-es telefonszámon lehet.szamar-a-torony-tetejen---plakat








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X