Felnőtteknek hirdet népmesemondó versenyt a Hagyományok Háza


-A A+

A Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig címmel meghirdeti első, határokon és felnőtt-generációkon átívelő népmesemondó versenyét. A versenyre a 18 év feletti pályázók jelentkezhetnek, közölték a szervezők.

A közlemény szerint a szervezők célja a népmese műfajának felnőtt korosztályban való népszerűsítése, a generációkon átívelő kapcsolat erősítése a Kárpát-medencében. Olyan 18 év felettiek jelentkezését várják, akik hagyományosan, élőszavas, improvizatív módon elmondott népmesék előadásában otthonosak.A versenyre három kategóriában lehet jelentkezni: pedagógusok, hivatásos mesemondók és kezdő tehetségek külön-külön mérhetik össze tudásukat. A területi elődöntők november-decemberben lesznek, a döntő pedig 2019 júniusában, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon.

Jelentkezni október 10-ig lehet a Hagyományok Háza honlapjáról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint egy videó-felvétel elküldésével.

A videofelvételen legalább egyfős hallgatóság előtt egy elejétől végéig elmondott magyar népmesét kérnek, az értékeléshez megfelelő minőségben, 7-45 percben.








EZT OLVASTA MÁR?

X