Az új bemutatók mellett az Interferenciákra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház


-A A+

Az elmúlt évadból elmaradt tervek bepótlására törekszik a 2018/19-es évadban a kolozsvári színház. Tompa Gábor igazgató hétfői évadismertető sajtótájékoztatóján közölte: az intézmény anyagi helyzetének bizonytalansága miatt az új évad tervét javaslatként kezeli, melyet a jövő évi költségvetés függvényében valósít majd meg a színház.

A bemutatók sorát szeptember 28-án, a nagyteremben az eredetileg márciusra tervezett A velencei kalmár bemutatója nyitja majd, Tompa Gábor rendezésében. Októberben számos fesztiválmeghívásnak tesz eleget a társulat. Az Adrian Sitaru által rendezett Illegitim előadás Szatmárnémetiben a Tranzit Fesztiválon, majd Bukarestben, a Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel. Az Angyalok Amerikában című kétestés előadás pedig az Országos Színházi Fesztiválra kapott meghívást, melyre október második felében kerül majd sor.

Közösségi színházi módszerekkel, fiatalokkal készített fókuszcsoportos interjúkra alapozva készül a színház második bemutatója, melyre november elején kerül sor. A Sipos Krisztina által vezetett projekt munkacíme Under Construction, központi témája a felnőtté válás. Az előadás a Román Kulturális Alap (AFCN) támogatásával valósul meg.

November 22-30. közt hatodik alkalommal szervezi meg a színház az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált. Az idén kilenc naposra tervezett találkozóra tizenhat megívott előadás érkezik Oroszországtól Litvániáig, Portugáliától Izraelig, olyan rendezők alkotásai, mint Anna Badora, Stathis Livathinos, Horváth Csaba, Milo Rau, Luk Perceval, Urbán András, Toni Servillo, Eimuntas Nekrosius, Ilan Ronen, Nuno Cardoso vagy Klim Kozinsky. A fesztivál témája az első világháború százéves évfordulójának apropóján a Háborúk.

Az évad második felében kerül majd sor a Fiatal rendezők pályázat nyertes produkciójának bemutatására. Leta Popescu In(vizibil) című stúdióelőadását követően a pályázat másik két nyertes projektje, a Ioana Păun által javasolt Zsoldos, valamint az Andrei Măjeri rendezésében készülő Las Meninhas is bemutatásra kerül majd.

Márciusban mutatja be a társulat Botond Nagy rendezésében Henrik Ibsen klasszikusát, a Nórát. Az évad végén kerül sor Frank Wedekind Lulu című drámájának bemutatójára, Eszenyi Enikő rendezésében, illetve elkezdődnek Brecht Kurázsi mamájának próbái is. Az előadást Armin Petras, a berlini Maxim Gorkij Színház és a stuttgarti Schauspiel volt igazgatója rendezi, a Drezdai Állami Színházzal koprodukcióban.








EZT OLVASTA MÁR?

X