Látványos felvonulással kezdődött az Erdélyi Táncháztalálkozó


-A A+

Idén második alkalommal szervezték meg az erdélyi táncházak találkozóját Székelyudvarhelyen. A háromnapos rendezvényt Kallós Zoltán néprajzkutató emlékének szentelik, „akinek tevékenysége a világ összes táncházának és találkozójának egyik alapköve”, fogalmaztak a szervezők.

Az esemény egyben évfordulós ünnep is, hiszen a világ első táncház-seregszemléjének is négy évtizede a város adott otthont.

Pénteken a város három pontján, a Patkóban, a Rákóczi úton, illetve az autóbusz-állomáson gyülekeztek a zenészek és táncosok, ezt követően zeneszóval vonultak fel a Sportcsarnokba a nyitógálára. Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Nagyváradról, Gyergyó vidékéről és Udvarhelyszékről érkező együttesek húzták a talpalávalót. Többek között zenélt a Tokos, Harmadik, Csereglye, Rezeda, Ördöngös, Heveder, Kedves, Spontán, Donát és Üver zenekar. A nagy múltú zenekarok közül fellép a Barozda, a Bodzafa és az Üsztürü együttes is.

Molnár Szabolcs, a Heveder együttes tagja és egyben az Erdélyi Táncháztalálkozó művészeti vezetője elmondta: „Most a táncházmozgalom, akárcsak a hetvenes években, újra reneszánszát éli. Annak ellenére, hogy a kilencvenes években egyfajta visszaesést lehetett tapasztalni, most ott tartunk, hogy több mint 2500–3000-es látogatottságnak örvend az esemény."

Közel száz zenész és ezer néptáncos

A háromnapos rendezvényen közel száz zenész és ezer néptáncos lép fel, Szászcsávásról, Magyarlapádról, Nyárád-mentéről, Székről, Kalotaszegről, Magyarlapádról is érkeztek zenekarok. A Nagyváradról érkezett Csillagocska zenekar tagjai kiemelték, hogy az Erdélyi Táncháztalálkozó elsősorban lehetőséget teremt a népzenészek és -táncosok találkozására, akik „szeretettel művelik, ápolják hagyományainkat, népművészeti múltunkat”. Hozzátették: „egy másik fontos szempont az, hogy fiatal és idős zenészgenerációk együtt tudják megmutatni a világnak hagyományunk egyedi értékét”.

A sportcsarnokban megtartott ünnepi megnyitót követően a táncház a Park étteremben folytatódott, ahol a különböző régiókból érkező zenekarok fergeteges hangulatot teremtettek.

Az Erdélyi Táncháztalálkó szombaton gyermektáncházzal, kirakodóvásárral és kézműves-foglalkozással várja az érdeklődőket. Továbbá megtekinthető lesz a Maros Művészegyüttes Szép Palkó produkciója, a Művelődési Házban pedig a Kallós Zoltán emlékére szervezett fotókiállítás. A teljes program itt böngészhető.

Az Erdélyi Táncháztalálkozó háromnapos rendezvénysorozata a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély, a Kaszaj Kulturális egyesület, az Udvarhely Néptáncműhely főszervezésében jöhetett létre.







EZT OLVASTA MÁR?

X