Átadták a 2018-as Barcsay Ákos-díjakat


-A A+

A Hunyad Megyei Magyar Napok kiemelt pillanata a Barcsay Ákos-díjak átadása, amikor dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységét ismerik el. Idén Csatlós Erzsébet, Dézsi Attila és Szabó Ákos vehette át a kitüntetést.

„A Barcsay Ákos-díjat azért hoztuk létre, mert fontosnak tartjuk Hunyad megyében, hogy minden évben ünnepélyesen, a nagyközönség előtt mondjunk köszönetet azoknak a személyiségeknek, akik időt és energiát nem sajnálva, tevőlegesen dolgoznak közösségünk megerősítéséért, a Hunyad megyei magyar jövőért. Azokat díjazzuk, akik pedagógusként áldozatos munkával egyengetik gyermekeink első lépéseit, akik gyülekezeti munkájuk során megerősítik keresztény hitünket és összetartják közösségünket, akik civilként vezető szerepet vállalnak azokban az intézményekben, amelyek a magyar jövőt biztosítják Hunyad megyében” – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke a díj kapcsán.Hunyad megyében évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap Barcsay Ákos-díjat, egy díjat a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet az oktatási területen tevékenykedőknek, egyet pedig a civil szféra képviselőjének ítélnek meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén ötödik alkalommal adtak át Barcsay Ákos-díjat.

A 2018-as díjazottak: Csatlós Erzsébet, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanítónője, az RMPSZ Hunyad megyei elnöke, a Hunyad Megyei Hírmondó főszerkesztője, Dézsi Attila, a Számvevőszék tanácsosa, Hunyad megye volt prefektusa, a Barcsay Ákos-díj alapítója és Szabó Ákos vajdahunyadi római katolikus plébános, aki a vajdahunyadi ferences templom és kolostor felújítását kezdeményezte. A díjátadóra szombat este Déván került sor, ahol Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, Gáspár Barra Réka, a Dél-Erdélyért Társaság elnöke, a díjat odaítélő kuratórium tagja és Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, a magyar napok főszervezője adta át a díjat és a vele járó képzőművészeti alkotást, amelyet Benczédi Ildikó tervezett.

Szombaton egész napos szabadtéri rendezvénnyel rajtolt a 9. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata, a dévai vár tövében található téren kulturális és szórakoztató rendezvényekkel, vásárral és finom falatokkal várták az érdeklődőket, a napot Bródy János fellépése zárta. A Hunyad Megyei Magyar Napok programja itt található.








EZT OLVASTA MÁR?

X