Létrejött az EMF első szakosztálya


-A A+

Létrejött az Erdélyi Magyar Filmszövetség első szakosztálya, amely a forgatókönyvírókat tömöríti – adja hírül a filmtett.ro.

A romániai magyar filmes portál szerint az alapító tagok – Jakab-Benke Nándor filmrendező, forgatókönyvíró, Szántai János forgatókönyvíró, producer és Zágoni Balázs filmrendező, producer, forgatókönyvíró – az első szakosztály három fő irány mentén fejti ki tevékenységét: a forgatókönyvírói, filmterv-fejlesztési pályázatok és képzések figyelése, kommunikálása a tagság fele, forgatókönyvírói alkotóműhelyek szervezése és szakmai konzultációs fórum működtetése gyakorló forgatókönyvíróknak, rendezőknek és egyetemi hallgatóknak.

A konzultáció időpontja minden hónap második keddje, délután 18.00 óra, helyszíne pedig az Insomnia Kávéház galériaterme lesz. A konzultációk során egyrészt a szakosztály tagjainak filmtervei (szinopszis, treatment, kisfilmforgatókönyv) kerülnek megvitatásra, másrészt igény szerint készülő filmek tesztvetítésére is sor kerülhet. A vezetőség kéri a jelentkezőket, vonatkozó kérésüket legalább egy héttel a konzultáció időpontja előtt tegyék meg, hogy a tagoknak legyen idejük elolvasni a filmterveket.

Az alakuló gyűlésen a szakosztály vezetőségét is megválasztották. Az egyéves mandátumra megválasztott vezetőség: Zágoni Balázs, elnök, Szántai János, alelnök. A szakosztály egyelőre tíz tagot számlál, és kezdő és gyakorló forgatókönyvírók számára egyaránt nyitott, a feltétel az EMF-tagság – írja a filmtett.ro.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X