Határon túli fellépőkkel bővül a brassói Magyar Színházfesztivál


-A A+

A szerbiai Újvidékről, a magyarországi Salgótarjánról, Marosvásárhelyről, illetve Csíkszeredából érkeznek vendégelőadások az október 25-28. között második alkalommal megszervezett brassói Magyar Színházfesztiválra, közölték a szervezők.

A négynapos fesztivál helyszíne a Drámai Színház, az előadások pedig kortárs drámaírók a közelmúlt társadalmi-politikai valóságáról szóló darabjaiból készültek.A fesztivált Görgey Gábor magyarországi drámaíró Komámasszony, hol a stukker? című vígjátéka nyitja meg a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában.

Fellép a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadással, amelyben a hetvenes évek hazai proletár negyedének hangulata elevenedik meg. Az előadás szövegét maga a rendező, Radu Afrim írta.

A csíkszeredai Csíki Játékszín az Egressy Zoltán magyarországi drámaíró műve alapján készült, 14 éven felülieknek ajánlott Portugál című előadását hozza Brassóba.

Az Újvidéki Színház társulata Kiss Csaba A dög című pszichodrámáját játssza a fesztivál zárónapján.

A négy előadás mellett a szervezők a tavalyinál gazdagabb kísérőrendezvény-felhozatalt ígérnek. Látható lesz az Áprily Lajos Főgimnázium színjátszócsoportja, a Grimasz, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész dalban adják elő a magyarság krónikáját, Gáspárik Attila színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója bemutatja legújabb, Teátrális világunk című színházi könyvét, de Albert Csilla és Dimény Áron színművészek is fellépnek Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényéből készült felolvasószínházi előadásukkal, illetve felolvasó-délutánt tartanak a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat írói, szerkesztői.

A brassói Magyar Színházfesztivál programja, és további részletek itt olvashatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X