A 80 éves Szilágyi Istvánt köszöntik Kolozsváron


-A A+

A Helikon-estek rendezvénysorozat következő kiadásán Szilágyi István írót, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztőjét köszöntik 80. születésnapja alkalmából.

Az ünnepelt előtt tisztelgő Helikon-lapszám bemutatójával egyebekötött eseményt csütörtökön este hattól Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szervezik meg, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.Az eseményen részt vesz Szilágyi István író, Csordás László, Fekete Vince, László Noémi, Márkus Béla, Papp Attila Zsolt és Szakolczay Lajos. Az est házigazdái Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat jelenlegi főszerkesztője és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.

A Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas, József Attila-díjas Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron. 1956-ban érettségizett Szatmáron, kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát. 1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, 1963-ban nyert jogi diplomát. Az Utunk munkatársa, majd 1968-1989 között főszerkesztő-helyettese. 1990-től a Helikon főszerkesztője 2012 végéig. Fontosabb regényei: Kő hull apadó kútba (1975), Agancsbozót (1990), Hollóidő (2001).








EZT OLVASTA MÁR?

X