Műtermi séta keretében szerezhettek bepillantást az érdeklődők négy csíkszeredai festőművész életébe, akik saját műhelyükben fogadták a látogatókat. 

A programot a Székelyföld Napok alkalmával szervezték még pénteken.

Délután 2 órakor gyülekeztek a sétálni vágyók a Hargita Megye Kulturális Központnál, ahonnan Túros Eszter művészettörténész és Székedi Ferenc műkritikus vezetésével indultak el a csapatok. 

A résztvevők egymást váltva látogatták meg a műtermeket, amelyek különleges atmoszférájukkal kápráztatták el a festészet szerelmeseit. A séta ritka lehetőséget nyújtott arra, hogy a művészetkedvelők betekintést nyerjenek a műtermek kreatív légkörébe, személyesen találkozzanak az alkotókkal, megismerjék alkotási technikájukat, a művek születésének folyamatát. A résztvevőknek a túra során lehetőségük volt arra is, hogy kérdezzenek a művészektől.

Az első út Márton Árpádhoz vezetett, akinek legrégebben van műterme a városban. Egy intim, zárt térben dolgozik és alkot, de örömmel és könnyes szemmel fogadta vendégeit, akik munkássága iránt érdeklődtek. Mint mondta, nem igazán szeret egy helyben ülni, ez nyújt ihletet számára. „Egész életem során próbáltam eszerint élni: naplopók cinkosa vagy, ha egy napod kárba vész” – mesélte a festő. Az alkotás számára kemény harc önmagával, a külvilággal és a korral szemben. 38 évig tanított fiatalokat, táborok szervezésében vesz részt, kiállításai vannak, kedvenc témája pedig a magával hozott értékrend és világ, amelyet mostmár kizárólag pasztellel igyekszik megmutatni, kifejezni. Jó tanácsokkal is elláta a festészet kedvelőit, akiket arra intett: „Jónak lenni jó és idővel mindig megmutatkozik, hogy a szeretet mindennep az alapja, nem csak a művészetben” – zárta gondolatait Árpi bácsi, aki meg is vendégelte a séta résztvevőit.

A következő megálló Koszti István Miklós műterme volt. Már az ajtón való belépésnél világossá vált, hogy ahány ember, annyi féle világ létezik és ez a képzőművészetekre is igaz. István jelenleg tanárként is dolgozik, mint mondták szigorú, önmagával szemben is. Legtöbb munkáját Magyarországon állították ki, műtermében pedig már a nyolcvanas évek elejétől dolgozik. „Privát szférára, csöndre van szükségem, hogy dolgozhassam. Úgy hiszem a festészet alapja az, hogy megtanulok mindent és aztán én döntöm el, hogy milyen technikákat, variációkat kombinálok össze” – ecsetelte a művész.

Botár László, aki nemcsak festő, de a Kulturális központ munkatársa is, rögtönzött kiálltást rendezett be a műtermében. Elmondta, aránylag gyorsan alkot, aztán apránként hozzátesz még valami a festményhez, addig amíg az készen nem lesz. A Hargita Visual Art volt elnöke emellett alkotói táborokat, kiállításokat szervez. „A művészek szeretnek elvonulni, bezárt ajtó mögött, zenei aláfestéssel munkálkodni. Mindez rám is igaz, hiszen festés közben megszűnik körülöttem a világ” – mondta Botár László. A művészetet életformaként határozta meg, melyben felváltva egészít ki egymást a mesterség és művészet. Egyedi, felismerhető munkáit besorolták már a transzavangárdba és a neoexpresszionizmusba is. Számára mindez munkát, kikapcsolódást is jelent a mindennapokban, benne van igazi énje, világszemlélete és önkifejezési módja.

A legutolsó műterem tulajdonosa Siklódy Ferenc volt, aki személyes élményeit veti vászonra. Olykor komoly, olykor játékos festmények kerülnek ki a keze alól, amelyek révén véleményt is fogalmaznak meg önmagáról, a körülötte lévő, nyüzsgő világról. Megjelenítése figuratív és non-figuratív egyaránt. Mint minden festő, ő is részt vesz kiállításokon, alkotótáborok megszervezésében. „Nagyon érdekelnek a világban történő események, használt technikák és lehetőségek” – mondta Siklódy Ferenc.