Színes rendezvénysorral jubilál a Népzene- és Néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Idén immár 30. alkalommal tartják meg a nagy hagyománynak örvendő Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény fő programsorának ez alkalommal a Sepsi Aréna ad otthont november 10-én – közölték a szervezők.

A jubiláló találkozó november 9-én kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében, ahol este 7 órától a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán című előadását nézhetik meg az érdeklődők. Az eseményt követően táncház is lesz a színház előcsarnokában, ahol a magyarpalatkai, a Kedves, a Tokos, a Folker és a házigazda Heveder zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról.

A 30. Népzene- és Néptánctalálkozó fő programsorára november 10-én gazdag, minőségi kínálattal várnak minden korosztályt. A délelőtt folyamán bemutatkoznak a Kovászna megyei gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek, gyermekkoncertet tart a Kolompos együttes, továbbá lesznek kézműves foglalkozások és gyermekjátékok is. A találkozó programjában ugyanakkor helyet kap a Forrásvidéken című multimédiás kiadvány bemutatója, de lesz kézműves vásár, jótékonysági nagykoncert öreg zenészek megsegítésére is, nem utolsó sorban ki lehet majd próbálni a virtuális Hagyományok Házát.

A rendezvény ideje alatt Ádám Gyula fotóiból készült tárlat is lesz a helyszínen, illetve Kallós Zoltán Alapítvány által felállított fotókiállítást is megnézhetik az érdeklődők. Az esti ünnepi gálaműsor keretében színpadra lépnek a meghívott hagyományőrzők, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes is, majd a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Megidézett Kárpátalja című produkcióját.

 Ezt követően újra táncházzal és folkkocsmával várják az érdeklődőket, ahol szintén a magyarpalatkai, a szászcsávási, a Kedves, a Tokos, a Folker és a házigazda Heveder zenekarok muzsikálnak. A táncház szombat este a Sepsi Arénában, párhuzamosan több teremben zajlik majd.

A teljes programot és a jegyvásárlással kapcsolatos információkat itt böngészheti.








EZT OLVASTA MÁR?

X