Magyar-román együttélésről szóló előadást mutat be a kolozsvári Reactor


-A A+

Kilenc magyar és román alkotó interetnikai kapcsolatokról és a „közös dolgokról” hozott létre alkalmazott színházi előadást a Reactor független színházban. A 99,6% című kollektív alkotást november 12-én este 7 órakor mutatják be.

A Reactor közleménye szerint Románia centenáriumi ünneplése a közös dolgokról – az együttélésről és a közös nyelvekről – való beszélgetésre ösztökélte az alkotókat. Ebből született a 99,6%, amely nem előadás, hanem utazás az elfogadás és a szolidaritás felé.„Genetikai állományunk 99.6%-a azonos. 99,6% belőlünk ugyanarról álmodik, mégis a különbségeink szerint határozzuk meg magunkat. Történeteket gyártunk, és azokban biztonságban érezzük magunkat. Történeteket, amelyek szerint mások vagyunk, mint a többiek” – szól az előadás leírása.

Az előadás a devised színház módszerével készült, az alkotók horizontális formákat, non-hierarchikus struktúrákat próbáltak ki, illetve különféle zenei és performatív nyelvekkel kísérleteztek. Az alkotócsapat tagjai a klasszikus színházi konvenciókat felrúgva különféle szerepek eltulajdonítása nélkül egyenlő módon járultak hozzá a munkához, a hangsúly a munkafolyamat során történő állandó egyezkedésre került.

Az előadás alkotócsapatában részt vettek a Reactor állandó művészei (Oana Mardare, Raul Coldea, Radu Dogaru és Petro Ionescu), illetve meghívott művészek, akik most dolgoztak először a Reactorban (Adorjáni Panna, Csala Hermina, Ötvös Kinga, Bogdan Olarson és Adi Tudoran).

A román, magyar, angol nyelven futó előadás korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető. A produkció a Románia: Száz év szeretet és gyűlölet című projekt része, amely a Román Kulturális Alap (AFCN) társfinanszírozásával valósult meg. További részletett a Reactor honlapján olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X