Magyar dokumentumfilm az Európai Filmdíj öt jelöltje között


-A A+

Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje bekerült az Európai Filmdíj a legjobb európai dokumentumfilm kategóriájának öt jelöltje közé – írja az Index. Az Európai Filmakadémia (EFA) szombaton hozta nyilvánosságra nyilvánosságra a 31. Európai Filmdíj jelöltjeinek listáját.

Az idei Filmtettfeszten is bemutatkozó dokumentumfilm Az Egy nő fogságban a modernkori rabszolgatartásról szól, egy ötvenes évei elején járó nő történetén keresztül. Tuza-Ritter Bernadett filmje az első Sundance filmfesztiválon is versenyző egészestés magyar alkotás, amely több más nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon díjat kapott,  és televíziós változatát több mint 70 csatornán fogják sugározni világszerte.

Pawel Pawlikowski lengyel rendező Hidegháború című filmje az idei Európai Filmdíjak favoritja, öt kategóriában kapott jelölést - derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) szombaton nyilvánosságra hozott listájából.

A fekete-fehérben forgatott Hidegháború az 1950-es és 60-as években a vasfüggöny két oldalán játszódó szenvedélyes szerelmi történet, amely a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját, Lengyelország pedig ezt az alkotást nevezte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. A Hidegháború a legjobb film, legjobb rendezés mellett a legjobb női főszereplő (Joanna Kulig), a legjobb férfi főszereplő (Tomasz Kot) és a legjobb forgatókönyv (Pawel Pawlikowski) EFA-díjáért van versenyben.

Az Európai Felfedezés kategóriában is van magyar alkotás

Négy-négy kategóriában kapott jelölést az olasz Matteo Garrone drámája, a Dogman, a svéd Ali Abbasi Határeset című thrillerje, valamint Alice Rohrwacher olasz rendező A szent és a farkas (Lazzaro felice) című munkája, amelyet az idei cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díjával ismertek el. Rajtuk kívül a legjobb film jelöltje a belga Lukas Dhont egy tizenéves transzszexuális lányról szóló, Cannes-ban is díjazott drámája, a Girl is.

A korábban már bejelentett Európai Felfedezés kategóriában Magyarország is érdekelt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotásával, amely egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejéről szól. Az Egy nap a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén mutatkozott be és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb első film díját.

Az Európai Filmdíjak 31. díjátadó ünnepségének most először Spanyolország ad otthont; december 15-én rendezik Andalúzia fővárosában, Sevillában. A gálán szakmai pályafutása elismeréseként életműdíjat vehet át Carmen Maura spanyol színésznő és Ralph Fiennes brit színész-rendező.








EZT OLVASTA MÁR?

X