A 65 éves szatmárnémeti Harag György Társulatot ünneplik


-A A+

A Harag György Társulat november 22. és 25. között ünnepli alapításának 65. évfordulóját. Régi, legendás előadások vetítése, könyvbemutatók és kiállításmegnyitó is szerepel az ünnepi hétvége programján, de több új előadást is bemutatnak, közölték a szervezők.

Az évfordulós rendezvényen mutatják be a Színésznők című kocsmaszínházi előadást, visszatér a Havi Dráma SzatmárON felolvasószínházi sorozat a Paravarieté című produkcióval, bemutatják a Harag György Társulat és az idén szintén 65 éves Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház koprodukciójaként létrehozott Burundanga, avagy a baszk, a maszk meg a cucc című előadást.

A hétvége díszvendége lesz a budapesti Nemzeti Színház a Körhinta című, Vidnyánszky Attila által rendezett előadásával.

Az évforduló alkalmából ünnepi gálaestet is bemutatnak a Harag György Társulat egykori és jelenlegi művészei, Parászka Miklós rendezésében, amelynek keretében újabb örökös tagokat avatnak.

Az előadásokra jegyek kaphatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, illetve online.

Tervezett program:

2018. november 22. - csütörtök

19:00 - előadásvetítés - Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (2002) - Északi Színház, Nagyterem

2018. november 23. - péntek

12:00 - előadásvetítés – Kocsis István: Magellán (1975) - Iparosotthon

17:00 - kiállításmegnyitó – 65 év képekben - Északi Színház, előcsarnok

17:30 - Josep M. Benet i Jornet: Színésznők, rendező Beczásy Áron - Grandstand (büfé)

20:00 - Jordi Galceran: Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc - bemutató, rendező:

Csábi Anna - a Harag György Társulat és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar   Színház koprodukciója - Ács Alajos Stúdió

2018. november 24. - szombat

11:00 - előadásvetítés - Molnár Ferenc – Egy, kettő, három…(1977)  - Iparosotthon

15:00 - könyvbemutató - Nászta Katalin: Thália erdélyi napszámosai (1982-1983 között készült beszélgetések erdélyi magyar színészekkel) - Grandstand (büfé)

17:00 - Tom Dugdale - Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre, rendező: Tom Dugdale - Ács Alajos Stúdió

19:00 - Gálaest, rendező Parászka Miklós, Északi Színház, Nagyterem

2018. november 25. - vasárnap

09:00 - elhunyt pályatársainkra emlékezünk (koszorúzás a temetőkben)

16:30 - könyvbemutató – 65 év krónikája - Grandstand (büfé)

18:00 - Tasnádi István: Paravarieté - bemutató, rendező: Balázs Attila - felolvasószínházi előadás a HaviDráma programsorozat keretén belül - Ács Alajos Stúdió

20:00 - Sarkadi-Fábri-Nádasy-Vincze: Körhinta, rendező: Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház, Budapest - Északi Színház, Nagyterem

21:30 - gyertyagyújtás elhunyt pályatársaink emlékére az Északi Színház épülete előtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X