Minden generációnak szól a Színházi Világnap Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Színész-zenekar koncertjével, sikerdarabbal, egyéni előadással és bábszínházzal ünnepli a Színházi Világnapot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron társulat. Az ünnepi eseménysorozat holnap, szerdán 14 órakor kezdődik és éjfél utánig tart, tájékoztatta a maszol.ro-t Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára, aki szerint minden rétegnek felejthetetlen élményeket kínálnak.

A Színházi Világnapot a Cimborák Bábszínház kamaszoknak szóló produkciójával indítják. Szerdán 14 órakor a bábstúdióban játsszák a „Kire ütött ez a gyerek?" című produkciót Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében. A Janikovszky Éva művei alapján készülő előadás a tizenéveseket próbálja megszólítani, és az előadás érdekessége, hogy a nézők egy része a kulisszák mögé is beülhet, és háttérből figyelheti a színészek munkáját.Tesztoszteron-ZA

A kamarateremben 17 órától Mátray László mutatja be egyéni előadását, az Egy őrült naplóját, amely Gogol azonos című elbeszélése nyomán készült, és amely a világirodalom egyik legmegrendítőbb vallomása az emberről, aki a társadalmi kötöttségek és a személyiség ellenőrizhetetlen vágyainak harcában alulmarad.

A sepsiszentgyörgyi színház nagytermében berendezett stúdiótérben játsszák szerda este 7 órától a Zakariás Zalán által rendezett sikerdarabot, a Tesztoszteron című vígjátékot, amely a férfiasság karikatúrája. A történet egy vendéglőben játszódik, ahol különös körülmények folytán találkozik hét férfi, és miközben közösen elfogyasztanak néhány pohár italt, egyre több titkot árulnak el magukról és nőkkel való viszonyaikról.

A világnapi programot este 10 órától egy rendkívüli zenei esemény zárja: első koncertjét tartja a Tamási Áron Színház művészeiből álló Tesztoszteron Zenei Alakulat a színház előcsarnokában. Fellép a sepsiszentgyörgyi társulat valamennyi színésze, akik sok meglepetést tartogatnak a közönségnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X