Lázba hozták a magyar YouTube-ot az erdélyi rapperek


-A A+

Már több mint 580 ezren nézték meg kedd reggelig a YouTube-on az X-faktorban versenyző kolozsvári USNK Posztolj! című új dalának videoklipjét, amely Magyarországon első helyen áll a videomegosztó portál „felkapottak” (trending) listáján, Romániában pedig a 27. helyre kúszott fel.

Mint írtuk, a két kolozsvári egyetemista, Filep Kund és Laskay Nimród szombat este továbbjutott az X-faktor tehetségkutató első élő showjából, az övék volt az egyik produkció, amelyet állva tapsolt meg a zsűri.

Posztolj! című daluk szövegét mentoruk, ByAlex írta, a zenét Somogyvári Dániel szerezte, a videoklip Tembo műhelyében készült. Az USNK-nek az jelentette a nagy kihívást, hogy ezúttal nem angol, hanem magyar szöveget kellett előadniuk.

A közösségi oldalon megoszlottak a vélemények a produkcióval kapcsolatban: „A nagy semmiből vágtatok elő. Megdöbbentő! Grat! Nagy formák vagytok!” – írták, de ilyeneket is: „Mi ez a szöveg? Hol a pörgős laza flow? Ez byealex szintje. Egy normális világban nektek kéne az ő mentorának lenni, nem fordítva.”

Az USNK két tagja néhány éve rappel együtt, az X-faktor előtt házibulikban léptek fel.








EZT OLVASTA MÁR?

X